Nem tudják mit tegyenek, de elszántak

“Nem tudjuk, mit tegyünk, de felkészültek és elszántak vagyunk”

– mondta Olaf Scholz német kancellár hétfőn Kijevben kijelentve egyúttal, hogy következményei lesznek egy Ukrajna elleni esetleges orosz agressziónak, és erre moszkvai látogatása alkalmával is figyelmezteti a Kremlt.

    A német politikus ezt azon a sajtótájékoztatón mondta, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalásukat követően közösen tartottak.
    “Ukrajna szuverenitása és területi integritása Németország számára nem lehet megbeszélések tárgya. A német kormány számára egyértelmű, hogy a további katonai agresszió politikai és gazdasági következményekkel jár Oroszország számára. Ezt holnap Moszkvában is hangsúlyozom”

– hangoztatta Scholz.
    A kancellár közölte, hogy a Nyugat kész folytatni a tárgyalásokat Oroszországgal az úgynevezett biztonsági garanciákról a jelenlegi feszültség enyhítése érdekében.

“Aggodalommal tölt el bennünket az ukrán-orosz határon kialakult helyzet. Az Oroszországi Föderáció katonai tevékenysége számunkra észszerűtlen, nincs logikus ok a katonai potenciál ottani növelésére”

– hangoztatta.
    A Donyec-medencei szakadár területekkel kapcsolatosan Scholz azt mondta, Zelenszkij biztosította őt afelől, hogy Ukrajnában készek vitára bocsátani e területek különleges státusáról és az ottani helyi választásokról szóló törvénytervezeteket.  


    Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna “eltérő információkat” kap a jelenlegi helyzet kockázatairól, ezért szükségesnek tartja, hogy a legrosszabb forgatókönyvre is felkészüljön.


    Az elnök kommentálta Vadim Prisztajko, Ukrajna londoni nagykövetének vitát kiváltó sajtónyilatkozatát, amelyben a diplomata azt mondta, hogy Kijev hajlandó “rugalmasságot” tanúsítani az ország NATO-csatlakozásának kérdésében.


    “Sajnos nem minden múlik Ukrajnán. Szeretnénk a NATO-tagságot, ez a területi integritásunk záloga és ez rögzítve van az ukrán alkotmányban is. Ami azt illeti, hogy jól vagy rosszul értettük-e Prisztajko urat, az általa elmondottakban figyelnünk kell néhány részletre. Ma sok újságíró és sok vezető tesz utalásokat Ukrajnának arra, hogy nem szabad kockáztatnia és ne tegye fel folyamatosan a jövőbeni szövetségi tagság kérdését, mert ezek a kockázatok összefüggnek Oroszország reakciójával. Úgy tűnik, ezt már senki sem titkolja… De egyébként is ez a döntés rajtunk múlik”

– fejtegette Zelenszkij.


    Az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatosan Zelenszkij kijelentette, hogy nem kapott konkrét választ a nyugati vezetőktől arra, milyen büntetőintézkedéseket készülnek bevezetni Moszkva ellen, ha fokozza az agressziót Ukrajnával szemben, holott ezt a kérdést többször is feltette az elmúlt hónapokban.
    Scholz erre azt válaszolta: “kétségtelen, hogy nem tudjuk, mit tegyünk, de felkészültek és elszántak vagyunk”.


    A kancellár kiemelte még, hogy Németország az elmúlt nyolc évben minden más országnál nagyobb mértékben támogatta Ukrajnát anyagilag. Bejelentette egyúttal, hogy országa 150 millió euró gyorshitelt nyújt Ukrajnának.


    Zelenszkij cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint családja elhagyta volna az országot. “A családom mindig velem van és Ukrajnával. Ukrajna és a társadalom számára alapvető fontosságú, hogy itt legyünk” – szögezte le az államfő.

Hozzászólok

Szólj hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .