VIT 1959 Bécs

1959 március Bécs Világ Ifjúsági találkozója

Megosztom

Ha elmúltál legalább 50 éves, akkor biztosan tudod mit jelent az, hogy VIT. Ha nem, akkor most elmeséljük mi is történt 1959 március végén a szomszédban.

A fesztivált 1947 óta alkalmanként rendezik meg, főként a kommunista államokban, a demokráciáért, a háború és az imperializmus elleni globális ifjúsági szolidaritás rendezvényeként. A legnagyobb fesztivál az 1957-ben Moszkvában megrendezett 6. volt , amikor 131 ország 34 000 fiatalja vett részt az eseményen.

Ez a fesztivál jelentette a „ Moszkva éjszakái ” című dal nemzetközi debütálását is, amely később széles körben elismert orosz dallá vált. 1962 és 1968 között nem voltak fesztiválok, mivel az Algériában, majd Ghánában tervezett rendezvényeket mindkét országban puccsok és politikai zűrzavarok miatt törölték.  Az oroszországi Szocsiban 2017-ben megrendezett 19. fesztiválig (185 ország részvételével),  a résztvevők száma szerint a legnagyobb fesztivál a 13. volt, amelyet 1989-ben Phenjanban tartottak, amikor 177 ország vett részt az eseményen. Most a bécsi 159-ben megrendezett találkozóra emlékszünk vissza.

Amado, Dubois, Popov üzenete a fesztiválhoz a „Úszó városban” fáknál, majd a Duna-menti delegációk — Francia konyha és speciális étrend.

kozó Seilers raile 15.szám alatti „főhadiszállásán ma már úgyszólván éjjel-nappal folyik a munka. A régi bérház ablakain a késő éjszakai órákban is világosság szűrődik ki: hamarosan teljesen megoldódik a ViT-re érkező17 ezer külföldi fiatal elhelyezésének előkészítése, s biztosítják a csaknem 500 különböző kulturális és sportrendezvény számára szükséges termeket, csarnokokat, stadionokat.

Hol laknak majd a fesztivál vendégei?

Az előkészítő bizottságban közölték, hogy néhány különböző kategóriájú szállodával már megegyezés történt, s ugyancsak megállapodtak a Wiener Messe A.G.-valis, amely a VIT rendelkezésére bocsátja a vásáriterületet és létesítményeket. Néhány küldöttség sátortáborban kíván megszállni — számukra is biztosították a helyet. Ugyanakkor a bécsi ifjúsági vendégházak egy része is rendelkezésre bocsátotta helyiségeit.

Négy Duna- menti delegáció — Csehszlovákia, Magyarország, Románia és Bulgáriafiataljai — hajókkal érkezik Bécsbe, így az egyik bécsi kikötőnegyedben valóságos „úszó város” lesz, ahol a hajókon a négy ország küldötteinek a szállást is biztosítják.

Végül az osztrák idegenforgalmi hivatalokon keresztül sok száz bécsi család jelentkezett, akiknél — legtöbb helyen ellenszolgáltatás nélkül — a külföldi fiatalok megszállhatnak. Sok bécsi család azt is felajánlotta, hogy a náluk vendégeskedő külföldi fiatalokat reggelivel s vacsorával is ellátja. A delegációk tagjainak nagy része azonban a tervek szerint a bécsi vásár éttermében étkezik majd. Nagy gondot jelent természetesen a különböző nemzetiségű fiatalok étrendjének összeállítása. Az arabok például nem eszik a disznóhúst, az indiaiak pedig nem nyúlnak a „szentnek” tartott tehén húsához. Számukra elkészítenek bizonyos speciális ételeket, de a VIT részvevői számára általában a francia konyhareceptjei lesznek a mérvadók.

Megegyeztek a közlekedés és az orvosi ellátáskérdésében is. A bécsi városi közlekedési eszközökön — villamos, autóbusz — kívül a fesztivál ideje alatt a küldöttségek tagjai számára külön autóbuszok is rendelkezésre állnak majd. A seilerstättei „VIT főhadiszállásra” most már szinte óránként érkeznek a világ minden tájáról a táviratok és jelentések, üdvözletek és szolidaritási nyilatkozatok. Üdvözlet érkezett Jorge Amadotól, a világhírű brazil írótól, aki a következőket írta levelében:

„A fiatalság a teremtőerő, a jövő reménysége, de jövőjét a háború fenyegeti. Ezért elsősorban a fiatal generációnak kell őrködnie a világbéke felett, s ott kell menetelniük a haladó emberiség legelső soraiban.+

Üdvözölte a fesztivált William Dubois, a híres amerikai néger tudós, s Oleg Popov, a világhírű nevettető is, aki bejelentette: ha lehetséges, boldogan vesz majd részt a VII. bécsi fesztiválon is. Nagy gondban van a programbizottság, mert még most is újabb és újabb jelentkezések érkeznek a fesztivál kultúr- és sportműsorára. A művészi program keretében legutóbb a latin-amerikai Guyanas Diákok Szövetsége közölte, hogy ,,Guyanos”nevű népi tánccsoportja, amely nemrégiben a párizsi Pleyelteremben lépett fel, részt vesz a VIT-en. Népi tánc- és balettegyüttesek érkeznek Afrikából, az arab országokból, Indiából, Dél-Amerikából. Fellépnek a fesztiválon a nyugat-indiai calypso-énekesek, az Egyesült Államokból érkező jazz-zenekarok, valamint brazil és argentin tánczenekarok is. íme, így állnak az előkészületek, 17 héttel a fesztivál megnyitója előtt.

Otto M. Horn



Megosztom

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.