Belgium visszavonta a kulturális szektort érintő intézkedések egy részét

A belga kormány visszavonta a koronavírus-járvány megfékezésére nemrégiben bevezetett, szigorított korlátozó intézkedések egy részét, bizonyos feltételek mellett hamarosan újra megnyithatnak a mozik, a színházak és a koncerttermek – jelentette a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap szerdán.

    A kormány egy héttel ezelőtt jelentett be szigorításokat, hogy megfékezzék a koronavírus omikron variánsának terjedését. Vasárnaptól a moziknak, színházaknak és koncerttermeknek be kellett zárniuk, és tilos volt minden olyan beltéri rendezvény megtartása, ahol több mint 200 ember vesz részt. A rendezvénysátorban tartott kültéri eseményeket is betiltották.
    Az intézkedés felháborodást keltett a kulturális szektorban. A szakma képviselői aláírásokat gyűjtöttek a rendelet megváltoztatására, több mozi és színház megszegte a szabályokat és megtartotta előadásait.


    Annelies Verlinden belga belügyminiszter szerda kora esti sajtótájékoztatóján közölte: a kormány meghallgatta és megértette a kulturális szektor felhívását. A kormány úgy döntött, hogy a kulturális szektorra vonatkozóan visszaállítja azokat a feltételeket, amelyeket december 3-án szabott meg: ezek között szerepel, hogy a rendezvényhelyszínek legfeljebb kétszáz főt fogadhatnak és csak ülőhelyeken, az előadás ideje alatt pedig végig kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése – részletezte a belga miniszterelnöki hivatal sajtóközleménye.


    A napilap beszámolt arról is, hogy Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű régiójában csütörtöktől megkezdik az ötévesnél idősebb gyermekek koronavírus elleni beoltását. A brüsszeli régió a múlt hét elején kezdte meg, Vallónia, az ország déli francia nyelvű régiója pedig január 10-én kezdi a gyermekek beoltását.


    Az illetékes belga közegészségügyi intézet szerdai jelentése szerint folytatódott a koronavírus-fertőzés valamennyi mutatójának tíz napja kezdődött belgiumi csökkenése. Az elmúlt hét nap folyamán naponta átlagosan 6199 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 25 százalékos visszaesést jelent az előző hét adataihoz képest. A legmagasabb pozitivitási arányt, 16,1 százalékot a 0 és a 9 év közötti gyermekeknél jegyezték fel. A hatvan év feletti korcsoportnál ez a mutató 6,8 százalék volt, a többi korosztálynál pedig 12 százalék körül van – közölték.


    Belgiumban naponta átlagosan 135 koronavírussal fertőzöttet szállítottak kórházba, 22 százalékkal kevesebbet, mint egy hete. Jelenleg 1903 embert ápolnak kórházakban koronavírus-fertőzés miatt, közülük a korábbi adatoknál 18 százalékkal kevesebben, 581-en részesülnek intenzív ellátásban. Naponta átlagosan 33 haláleset köthető a koronavírushoz, ez a mutató 11 százalékkal csökkent egy hét alatt.


    A járvány kezdete óta 2 millió 62 ezer 836-an fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 28 250-en haltak meg a szövődményekben Belgiumban.

Hozzászólok

Szólj hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .