Mit együnk és tegyünk az agyunk érdekében?

Megosztom

A demencia világszerte, így Magyarországon is egyre több embert érint. A megelőzésben a helyes életmódnak is kulcsszerepe van: összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

A demencia nem egyetlen betegség, hanem egy egész csoport: azokat az egészségromboló folyamatokat hívjuk együttesen így, amelyek az idegsejtek pusztulásával, ezzel együtt pedig szellemi hanyatlással járnak. Ahogy az átlagéletkor kitolódik és az emberek egyre hosszabb életet élnek, úgy nő ennek a főként időseket érintő betegségcsoportnak az előfordulása is.

Világszerte nagyjából ötvenmillióra becsülik az előfordulását, de ahogy mindenhol, úgy Magyarországon is csupán becsülni lehet az érintettek számát. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján már a kétmilliót is meghaladja a 65 évnél idősebbek száma, a hatvanas éveink elejétől pedig a demencia kialakulásának a veszélye tízévenként megduplázódik. Ez alapján kalkulálva az érintettek aránya meghaladhatja a kétszázezret is. A társadalom öregedése miatt a következő években még több magyar embert érinthet ez a betegségcsoport.

A legjobb mozgásformák időseknek

Bár a demencia kialakulásában a genetikai háttérnek fontos szerepe lehet (ha a családunk több tagjánál kialakult a betegség, nagyobb eséllyel fordulhat elő nálunk is), az életmódunk is jelentős hatással bír. A kevés mozgás és alvás, a stressz, illetve a káros szenvedélyek (dohányzás, alkoholfogyasztás) is növelik a kockázatot. Szintén gondot okozhat az egészségtelen, tápanyagokban szegény étrend is. A szellemi egészségünk érdekében tehát érdemes megfogadni az alábbi tanácsokat!

Olvassa tovább a hazipatika.com oldalán

 


Megosztom
  A télen is használható fémvázas pergolák előnyei