Arold Péter – én, a kommunista

Ma megkérdezte tőlem egy fiatal lány, hogy mi az a KISZ? Nem akart „ráwikizni” – így írta – ezért rákérdezett egy csoportomban.

A következő volt a válaszom:

Én az voltam. Az akkori fiatalságnak jó buli volt. Remek kapcsolatok születtek, ha nem vetted komolyan a valós megalakulását. Kommunisták Ifjúsági Szövetsége. Közben senki nem volt kommunista, de sokat kirándultunk, beszélgettünk, zenét hallgattunk, buliztunk, diszkóztunk.

Ha kellet mentünk a a társunknak segíteni, bár miben. Nekem sok ottani barátom jött, mikor építkeztem. És persze én vissza. Amolyan közösség volt.

A neve – már az én időmben 80-as évek – csak név volt. most is van ilyen. A Fidesznek is, csak éppen az a neve: Fidelitas. 🙂 Szóval! Jó volt. Nem bánom, hogy az voltam. És nem tagadom ma sem. Hívtak, hogy lépjek be a pártba. MSZMP. De nem. Az sok volt. Ott már, ha valamit nem úgy láttál, ahogy akarták, hát szóltak…

Megosztom