A sorban állásról kevés kellemes emlékem van, annak idején még koncert-, mozi-, vagy futballmeccsjegyért se szívesen álltam sorban. Kivételként egyet tartok számon, a szavazási sort. Akkor nem türelmetlenkedem, nyugodtan lépkedek előre, nézegetem, kiféle, miféle emberek állnak velem egy oldalon. És ilyenkor mindig elfog az a soha máskor nem érzett jó érzés, hogy mit jelent egy állam polgárának lenni.
Talán nincs is más alkalom, amikor a „polgár” szóval nem valami szégyenletest, a diktatúra pártján állót azonosítok: polgári oldal, polgári napilap, polgári körök… csupa lejáratott, hazug szóösszetétel.Évek óta írom, hogy mitől életveszélyes ez a rendszer, amelyben sajnos már túl régóta élünk.
Nem azért, mert elveszi az életünket, fizikailag megsemmisít – bár látva a cinikus, nemtörődöm járványkezelését, többé ebben sem lehetünk biztosak –, hanem, mert elérte, hogy börtönök nélkül is legyőzött foglyok lettünk. Szinte észrevétlenül zártuk be magunkat saját belső börtönünkbe.
Ez az elnyomás leghatékonyabb, legmegalázóbb formája: az ország minden lakosa politikai fogoly, mégis tiszta maradhat a hatalmon lévők keze. És szabad, ami nekik még fontosabb, hiszen ahhoz szoktak, hogy amit meglátnak, azt elveszik. Bökj rá találomra a térképre, és valamelyikük birtokát, birodalmát találod ott. Kastélyt, szállodát, gyárat, földet, bankot, tavat, erdőt… Völner?
Fel se kerülne a 100 legkorruptabb fideszes listájára. Schadl? Ő sem. De a lebukásukkal legalább bepillanthatunk a Fidesz-világ irtózatos, átjárhatatlan mocsarába. Szóval, volna mit lecsapolni, és erre április 3-a adja az ellenzéki pártoknak az utolsó esélyt.
Egy újabb kudarc általános apátiát, beletörődést, na meg új szabályokat hozna magával. Orbánék mostanáig a jogrendet és a gazdasági lépéseiket jórészt a lopás szempontjai szerint alakították. De az előválasztással egybeforrt ellenzék rájuk ijesztett, a mérésekben túl közel került hozzájuk, ezért, ha ismét nyernének, változtatni fognak.
Mint egy filmben, ahol a levert börtönlázadás után a börtönigazgatóság új, szigorúbb szabályokat léptet életbe. Orbánék szemében az előválasztás és a semmiből jött, pártháttér nélküli, szokatlan stílusú, karakán ellenzéki vezető berobbanása maga a börtönlázadás, felségárulás. Nem ehhez vannak szokva.
De a demokrácia intézményeit sem azért számolták fel egyenként, hogy végül az EU miatt kényszerből meghagyott választáson mindent elveszítsenek. Ezért, ha nyernek, attól kezdve a lopás helyett a hatalmon maradás szempontjait erősítik majd tovább. És többé nem hagynak semmi esélyt, efelől ne legyenek kétségei senkinek. Főleg azoknak, akik most állítólag ellenzéki szavazóként az ellenzéki pártokat szapulják.
Másokhoz hasonlóan én is a fészbukról igyekszem tájékozódni az ellenzéki szavazók hangulatáról. Elvégre ezen múlik a választás kimenetele. Nincs túl sok ok az optimizmusra.
Úgy vélem, a pártok azzal, hogy a köztük levő ideológiai szakadékok és a nem ritka személyes ellenszenvek ellenére képesek voltak összeállni, óriási dolgot tettek, így most verseny és győzelmi esély van és végre nem kilátástalan vergődés. Mi lehet ennél fontosabb?
A buborékom mégis a pártok bírálatától pezseg, holott a bírálók többsége még egy pártházat sem látott belülről, hát még pártot. Fogalmuk sem lehet a működésükről.
Csakhogy az ellenzéki egységet, márpedig az a győzelem legfőbb záloga, nem csak a pártoknak kell óvniuk, amit ők, úgy látom, igyekeznek is óvni. Most már inkább a bírálóknak kéne átlépniük saját árnyékukat, amely egyre komorabban vetül a lassan alakuló választási hadszíntérre. Nem egy közülük olyan ádáz és fáradhatatlan, hogy szinte nem megkülönböztethetők a Fidesz trolljaitól. Akik MZP-ben a sátánt, a Jobbikban még mindig báránybőrbe bújt nácikat látnak, és ezt naponta százszor közlik követőik nem ritkán népes táborával, azok nem tudják, mennyit ártanak.
Vagy nagyon is tudják? De olvasom, nézem, hallgatom a „tárgyilagosakat” is. Nekik a szoclib korszakban lenyúlt ötvenmillió ugyanannyi, mint most az ötmilliárd. Nekik Gyurcsány életfogytig elzárandó bűnöző. Ők nem látnak semmi különbséget. A legzajosabbak közülük ott vannak a rádiókban, tévékben, s mivel a moráljuknak nincsenek definiálható körvonalai, mindent összemaszatolnak, elmossák jó és rossz alapvető különbségeit.
Nekik is szól a két tucat nemzetközi díjjal, elismeréssel rendelkező nyelvész, filozófus, politikai aktivista Noam Chomsky tanácsa:
„A kisebb rosszra szavazni nem más, mint elemi racionalitás és elemi moralitás”.
Amúgy szerintem, aki az ellenzékre szavaz, nem a kisebb rosszra szavaz. Nem elég jók, de miért lennének rosszak?
Nem igaz, hogy csupán a rossz mértékében különböznek Orbánéktól. A rossz minőségében is mások. Na és mitől lennének, lehetnének jobbak nálunk? Pont olyanok, mint mi és mint a kegyetlen bírálóik.
Ismét mások olyasvalamit keresnek a politikában és a politikusokban, amivel soha sehol nem találkozhattak: a romlatlan tisztaságot. S mivel ők úgymond a lelkiismeretükre hallgatnak, mi sem természetesebb, minthogy a 450 millió forint közpénzre igényt tartó kétfarkúakra terveznek szavazni.
Szó se róla, ügyes kis párt ez, vagy inkább pár: Gergő és Suzy, a társelnökök. Galla legalább beérte egy gyűrűvel.
A szavazók harminc százaléka sosem szavaz, úgy 2.5 millióan most se fognak. Talán csak akkor szavaznának, ha minden családtagjuk börtönben ülne, de a belső börtön nekik nem börtön.
Szóval, miben bízhatunk majd ezen a sorsunkat hosszú időre eldöntő április 3-án?
Semmi másban, mint az ellenzéki szavazókban, és akkor talán azon a vasárnapon életem leghosszabb sorában fogok türelmesen előre araszolni.”
(Bruck András – 2022.01.22.)
- Nem vagyok esztéta
- 35 éve nem láttam ilyen jó reklámot
- Tragédia a hegyen
- Remélem szerencséje van
- A szürkehályog, avagy nyista lista?