Már nagyon régen láttam a TV-ben egy kísérletet valami ismeretterjesztő műsorban, talán a Deltában, nem biztos, de fekete-fehér volt, az tuti.
Persze lehet, hogy a film maga színes volt, csak az akkori tévémnek ez nem mondott semmit. Szóval a patkány fejébe betoltak egy elektródát, ami az orgazmusérzést stimulálta – emlékeim szerint az egy baszott jó érzés .A lényeg, hogy amikor a patkány a praclijával lenyomott egy pedált, akkor kapott egy impulzust. Eleinte véletlenszerűen lépett csak a pedálra, de a patkány okos állat, megtalálta az összefüggést.
Egyre gyakrabban fordult oda, aztán úgy rákapott, mint az úri fiú a pofozkodásra, szinte szünet nélkül nyomkodta. Olyan függőség alakult ki, hogy az evésről is elfeledkezett, gyakorlatilag éhen pusztult. Ez az egész ma este jutott eszembe, el is gondolkodtam a dolgon.
Szóval érzéseket lehet kívülről stimulálni. Működik a dolog úgy is, hogy nem az alany vezérli azt direkt módon. Össze lehetne kötni egy komputerrel, ami bizonyos feltételek esetén adná csak az impulzusokat.
Látom, hogy az evolúció a patkányokból kihagyta a szégyenérzést.
Mi lenne, ha mégis ki lehetne ilyet váltani valami elektródával? És mindannyiszor, ha egy patkány hazudna, akkor a számítógép egy akkora löketet adna, hogy felpörgesse a villanyórát?
Na, megyek a műhelybe, megpróbálok összeütni magamnak valami masinát, az az első példa arról az orgaizéről csak nem hagy nyugton…
- Gémesi György – mocskos csalás volt
- Nem vagyok esztéta
- 35 éve nem láttam ilyen jó reklámot
- Tragédia a hegyen
- Remélem szerencséje van