60 Starlink műhold telepítése megerősítve – közölte Elon Mask Twitter bejegyzésében. Mint ismeretes a milliárdos 60 db. műholdat telepített a világűrbe.
Az amerikai űrkutatási magánvállalat műholdjai egész komoly szenzációt keltettek, a Föld számos pontjáról megfigyelték, ahogy egy vonalban át- és átvonultak az éjszakai égbolton, mint egy űrvonat. A nem is annyira kicsi, egyenként 227 kilogrammos műholdak több nap után, saját, kriptonnal működő ionhajtóműveikkel érték el végső Föld körüli pályájukat (azaz nem maradtak egy bolyban), energiaellátásukról kinyitott napelemtábláik gondoskodnak.
Deployment of 60 Starlink satellites confirmed pic.twitter.com/Xcbrq66Mez
— SpaceX (@SpaceX) March 24, 2021
A csillagászokat senki sem kérdezte
A legnagyobb visszhangot a Nemzetközi Csillagászati Szövetség (International Astronomical Union, IAU) 2019. június 3-án kiadott állásfoglalása váltotta ki. Az 1919-ben alapított IAU egyike a világ legnagyobb tudományos szervezeteinek, világszerte több mint 13 ezer tagja van, több mint száz ország hivatásos csillagászait tömöríti, a Magyar Csillagászati Egyesület több tagja is részt vesz a munkájában. Főként a csillagászati kutatást, ismeretcserét, oktatást és fejlesztést támogatja, és nemzetközi szervezetként dönt az újonnan fölfedezett égitestek és azok felszíni alakzatainak elnevezéséről is.
- Budapest 150
- Ki volt „Pretty Boy” Floyd?
- Vajon létezik a Pokol?
- Aki férfiként élt, de nő volt
- A SEO és az AI
Elon Musk eredeti nevén Elon Reeve Musk, FRS (Pretoria, 1971. június 28. –) dél-afrikai származású amerikai mérnök, vállalkozó és multimilliárdos innovátor, a világ leggazdagabb embere. A Surrey University díszdoktora.Nevéhez fűződnek a Zip2, az X.com, a PayPal, a SpaceX, a Tesla Inc., a SolarCity, a The Boring Company, a Neuralink vállalkozások, a Starlink projekt és a Hyperloop megtervezése.