Az amerikai ex-elnök és jogi stábja eddig még nem tett jelentős ellenlépéseket a floridai Trump-birtokon lefoglalt állami iratok ügyében, de az ügy most már nem tűr halasztást számukra, mert az eset súlya rohamosan nő írja az Euronews
Egyes jogi vélemények szerint – az iratok tartalmától függően – az árulás vagy a kémkedés vádja is felmerülhet. Legújabb beadványukban azt követelik, hogy a bíróság jelöljön ki egy független vizsgálót annak megállapítására, hogy a lefoglalt iratok közül melyek voltak magánjellegűek, és melyek bizalmasak, titkosítottak vagy szigorúan titkosak.
Trump jogi csapata mindeddig azzal érvelt, hogy a Mar-a-Lago-i házkutatási parancs az Alkotmány 4. kiegészítése értelmében túlterjeszkedett az állam hatáskörén, és olyan tárgyakra is kiterjedt, melyek egyértelműen személyesek, beleértve a volt elnök öt útlevelét is. Állításuk szerint a „padlássöprésbe” személyes tárgyak és emlékek is bekerültek, amelyek jegyzéke egyelőre szintén ismeretlen.
Borítókép: shutterstock
- Emberek újra az űrben
- Tony Leung Chiu-Wai szereplésével elindult Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát forgatása
- Baltimore. Ezt nehéz lesz elfelejteni – videóval
- Kivonult az állam a kultúra finanszírozásából, de vajon mi jön ezután?
- Amerika új színt engedélyezett a Mercedes-Benz számára