Megint gond van az Alza.hu-val

Megosztom

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint az Alza.hu a termékek egy részénél agresszíven, javarészt valótlan tartalmú üzenetekkel sürgette felhasználóit mielőbbi vásárlásra, ezért 40 millió forintos bírságot szabtak ki a webáruház üzemeltetőjére, egyúttal legalább 450 millió forint értékű fogyasztói jóvátételi programra kötelezték a céget.

    A GVH a csütörtöki, MTI-nek küldött közleménye szerint tavaly indított vizsgálatot az Alza.hu üzemeltetőjével és cseh anyavállalatával szemben a webáruház kifogásolható értékesítési módszerei miatt. Az eljárás feltárta: a portál jogsértő módon sürgette a felhasználókat mihamarabbi vásárlására, amikor szembetűnő, villogó üzenetekkel – például „Jelenleg X ügyfél érdeklődik a termék iránt”; „A héten X ügyfél vásárolta meg ezt a terméket” – helyezte pszichés nyomás alá a felhasználókat. Ez önmagában véve is tisztességtelennek minősül.


    A sürgető üzenetekben bemutatott adatokat ráadásul nagyrészt nem támasztották alá a számítási módszerek: a „Jelenleg X ügyfél érdeklődik” üzenet például nem az adott pillanatban ténylegesen érdeklődők számát, hanem a vállalkozáscsoport összeurópai, elmúlt teljes napi megjelenítéseit mutatta.
    A GVH versenytanácsának döntése figyelembe vette többek között, hogy az üzemeltetők elismerték a jogsértést, lemondtak a jogorvoslatról és felülvizsgálták a kereskedelmi gyakorlataik megfelelőségét biztosító belső vállalati szabályzatukat. A hatóság tekintettel volt arra is, hogy az eljárás indítását követően a cégek rövid időn belül maguktól felhagytak a kifogásolt magatartásokkal.


    Bírságcsökkentő tételként figyelembe vették azt a jóvátételi csomagot is, amelyet a webáruház ajánlott fel fogyasztóinak kompenzációjára. A vállalások nyomán előírt hatósági kötelezettségek szerint minden fogyasztó 3 ezer forint értékű kupont kap, aki 2019-ben az Alza webáruházában vásárolt. A kedvezmény a következő egy évben használható fel bármely, 10 ezer forint feletti vásárláskor. A kuponokat az Alza 2022. április 17-ig küldi ki e-mailben minden jogosultnak, de SMS-ben, honlapján, közösségi oldalain és a sajtón keresztül is értesíti az érintetteket – írták.


    Abban az esetben, ha a kuponok felhasználásának összértéke nem éri el a 450 millió forintot, az Alza az eljárás során tett kiegészítő vállalások révén biztosítja a fogyasztók közvetlen kompenzálását. Amennyiben pedig a jóvátétel összege még így sem érné el a 450 milliós összeghatárt, a különbözetet a cégeknek bírságként kell megfizetniük. A webáruház üzemeltetőinek részletesen auditálniuk kell majd a hatóság felé a vállalások megtörténtét – közölte a GVH


Megosztom