Költségvetés kipipálva

A költségvetési rendelet az önkormányzat költségvetési bevételeit 297 milliárd 124 millió 159 ezer forintban, költségvetési kiadásait 410 milliárd 752 millió 218 ezer forintban állapítja meg. Mindemellett 6 milliárd 94 millió 37 ezer forintot fordít hiteltörlesztésre a fővárosi önkormányzat.

A bevételek és a kiadások között keletkező 119 milliárd 722 millió 96 ezer forintos különbözetet az előző évi maradványforrások 32 milliárd 299 millió 323 ezer forint bevonásával, lekötött betétek 55 milliárd forintos bevételeiből, illetve a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 32 milliárd 422 millió 773 ezer forintból finanszírozzuk.

Ehhez a pénzügyi egyensúlyhoz azonban május végéig a meg kell érkeznie az Önkormányzat bankszámlájára a kormánytól az iparűzési adó felezéséből fakadó kompenzáció összegének. Az iparűzési adó megfelezésével a szakszervezetek sem értettek egyet, mivel tudják, hogy a béremelés a tét.

A főváros ugyan megelőlegezi a fővárosi cégeknél és intézményekben dolgozók béremelésének költségét az év közepéig, de teljes mértékben kigazdálkodni nem tudja. A munkavállalók és az önkormányzat érdekei megegyeznek, vagyis mindkét fél munkabékét és jól működő várost szeretne. Amennyiben nem kerül sor az iparűzési adó felezésének május végéig történő kompenzációjára, úgy a költségvetési rendeletben is szereplő módon 20,5 milliárd forint értékben kell a költségvetési egyensúly biztosítása érdekében módosításokat kezdeményezni.

Ugyanakkor még ebben a jelenlegi költségvetési helyzetben is biztosítottak a források a város fejlesztésére. 2022-ben is lesz részvételi költségvetés, befejeződik a Blaha Lujza tér megújítása, tovább folytatódik az M3-as metró felújítása és akadálymentesítése és a pesti alsó rakpart átalakítása, a pünkösdfürdői és aranyhegyi-patak védvonal fejlesztése is. Folytatódik a Lánchíd felújítása is, elindul a Városháza park megújítása, a Merlin színház rekonstrukciója, 460 millió forintot költünk VEKOP-hoz kapcsolódó kerékpáros projektekre.

  Duguláselhárítás Budapest

Megosztom