A Főpolgármester újra cáfol

A főváros átadta terveit kormánynak, de a kabinet nem akart érdemben egyeztetni Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervéről – közölte Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán.

Nyilvánosságra hozzuk a Fővárosi Önkormányzat javaslatait, hogy ne hazudhasson róluk többet a kormány. Mert már megint a magánérdekeket helyezték a közérdek elé, már megint megrövidítették a magyarokat, már megint érzéketlenek voltak a válság miatt bajba jutott emberekkel és vállalkozásokkal szemben, már megint fontosabb volt az orosz és a kínai gazdasági érdekek kiszolgálása, mint az európai értékválasztás; már megint nem mondanak igazat sem itthon, sem Brüsszelben.

Nagyjából ez a története annak, ahogy a kormány mindenféle egyeztetés nélkül lemondott a Magyarországnak járó uniós segítség nagyobbik részéről, csak azért, hogy ne kelljen elszámolnia vele, és egy érdemben senkivel nem egyeztetett, összetákolt országprogramot adott le az EU-nak. Ez így nem maradhat. A kormányváltás után első dolgunk lesz a Magyarországnak szánt uniós támogatás újratárgyalása. Mert ez a pénz nem a kormányé, ez a magyar embereket és vállalkozásokat illeti meg.

Az a vád érte a Fővárost, hogy mi csupán egy SMS hosszúságú anyagot küldtünk a kormánynak arról, hogy mire kívánjuk elkölteni az EU által biztosított Helyreállítási Alapból származó forrásokat. Nem tudom, vajon ők milyen hosszú SMS-eket szoktak egymásnak küldözgetni, mindenesetre a képen láthatóak azok a dokumentumok, amelyek a főváros terveit tartalmazzák, és amelyeket átadtunk a kormánynak.

A munkatársaim rengeteget dolgoztak vele, és szerettük volna azt hinni, hogy nem hiába. Utólag azonban bebizonyosodott, hogy a kormánynak esze ágában sincs érdemben konzultálni, egyeztetni.Sőt, inkább lemondtak 3 ezer milliárd forintról, csak hogy az önkormányzatokkal ne kelljen tárgyalniuk a felhasználásukról, és ne kelljen elszámolniuk vele. Miután a kormány mindent megtett, hogy kivéreztesse a fővárost és az önkormányzatokat, és még az uniós források egy részét is megvonta tőlünk, inkább hallgatnék a helyükben és nem kürtölném tele a médiát nyilvánvaló hazugságokkal.A mi terveink egy zöld, élhetőbb, modernebb városról szóltak.

Ezzel szemben a kormány betonba és vasba önti a magyarok, köztük a budapestiek pénzét, miközben minden egyes magyar ember zsebéből kivett 350 ezer forintot, amikor lemondott a Helyreállítási Alap nagyon kedvező feltételű támogatásainak nagyobb részéről.A Főváros terveit itt tudjátok elolvasni: https://budapest.hu/Lapok/2021/projekt-adatlapok.aspx✅#Budapest


Megosztom