
Arold Péter
Mint arról mi is beszámoltunk, múlthét szombaton megszúrtak egy lélegeztető gépen lévő nőt a Honvéd kórház egyik külső osztályán. A sértett később belehalt sérüléseibe.
Az elkövetőt elfogták és letartóztatták. A kínai férfi aznap nem csak egy beteget támadott meg: az eddig információk alapján a 37 éves, magyarul nem beszélő, rendezett családi körülmények között élő, büntetlen előéletű, szakácsként dolgozó kínai férfi szombaton egy másik beteget is megtámadott: 16:30-kor a Podmaniczky utcai Covid 2-es intenzíven az egyik ápoló női segélykiáltásra figyelt fel, ami az egyik szobából érkezett. Odaérve látta, hogy a férfi a női beteg ágya mellett állva egyik kezével a nő nyakát szorongatta, másik kezével a mellkasát ütötte.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság most videóban számolt be az eseményekről
A férfivel rövidesen közlik az újabb gyanúsításokat: a közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletének, és súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúját.
- Nem megy a tanulás
- Tömegbaleset az M1-esen – 37 autó ütközött
- A XV. kerületben fogták el az ámokfutó sofőrt
- Egy éjszaka 19 autót törtek fel
- Megkötözték, majd három órán keresztül vallatták