A BKK terveire rezonál az a Közgyűlés elé benyújtott javaslat, amely ingyenessé tenné a kutya- és kerékpárszállítást a fővárosi közösségi közlekedés járművein.
A közlekedésszervező cég több változást is tervez a jövő év elejétől, amelyek nyomán még tovább egyszerűsödik a jegy- és bérletkínálat. Mindez összehangban áll a március 1-jével életbe lépett tarifareformmal, amelynek köszönhetően kedvezményesebb és átláthatóbb lett a közösségi közlekedés használata.
A BKK számára kiemelten fontos, hogy a közösségi közlekedés minél többek számára elérhető, megfizethető és vonzó alternatíva legyen, ezért a társaság folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy mely termékeket milyen arányban és hogyan használnak az ügyfelek. A március 1-jén életbe lépett agglomerációs megállapodással összhangban a jövő év elején még tovább egyszerűsödhet a termékportfólió, a BKK ugyanis a használati szokások feltérképezése után több jegytípus kivezetését is tervezi.
A több terméket is érintő intézkedés egy lépésben valósul meg, ennek lesz része a kutya-, illetve kerékpárjegy megszüntetése is, amelynek nyomán – az utas által megvásárolt, érvényes bérlet használata mellett – ingyenessé válik utasonként egy eb, illetve egy kerékpár szállítása a vonatkozó utazási szabályok betartása mellett (pl. kutya csak szájkosárral szállítható, a kerékpárt biztonságosan kell rögzíteni). A termékportfólió változása érinteni fogja egyebek mellett a havi lejárattól eltérő kedvezményes bérleteket is – ezeket is tervezi kivezetni a közlekedési szolgáltató.
Az intézkedés előkészítésének következő lépéseként és a tarifaközösségről kötött megállapodás szerint a BKK egyeztetést kezdeményez az állami közszolgáltatókkal, hogy a változás egységesen érintse az összes fővárosi közösségi közlekedésben érintett járművet.
- Myrtill és a SWINGUISTIQUE
- Esküvőre Dj?
- Az elmúlt két évtized legjobb pillanatait idézi fel a Müpa évfordulós kiállítása
- A korszerű tudás iskolapéldája: újabb iskolákba viszi el a robotkorszakot a Knorr-Bremse Budapest
- Interaktív pedagógiai programokkal és a Határon túl nyugvók új emlékhelyével várja a látogatókat a Nemzeti Örökség Intézete 2025-ben