Nemzetközi kongresszus az MVM Dome-ban és a Groupama Arénában

Megosztom

20 országból érkeztek küldöttek az MVM Dome-ban és a Groupama Arénában párhuzamosan megrendezett nemzetközi kongresszusra. Jehova Tanúi 2024. július 5–7. között megtartott bibliai oktatási programján 24 793 vettek részt, köztük 3 ezer külföldi vendég, akik például Finnországból, Japánból és az Egyesült Államokból érkeztek.


A három napos program a Biblia felemelő jó híréről szólt, melynek a középpontjában Jézus Krisztus élete és szolgálata áll.

„Életemben először voltam nemzetközi kongresszuson. Lenyűgözött az ösztönző program és azt, hogy együtt láthattam az egész világról érkező hittársaimat ezen a különleges eseményen”

– mondta Nicholas Atiyeh, egy Egyesült Államokból érkező küldött.

„Egy világban, ahol mindenütt csak rossz hírek vannak, igazán felüdítő jó híreket hallani, és látni megható videókat, amelyek bemutatásra kerülnek. Jó volt tapasztalni a szeretet különböző megnyilvánulásait ezen a gyönyörű nemzetközi rendezvényen.”


Szombaton 221 személy keresztelkedett meg ünnepélyesen. A teljes program angol nyelven, valamint jelnyelven is követhető volt. A siket személyek számára fenntartott helyiségben 233-an követték a tolmácsolást.
A szervezők célja az, hogy a kongresszus előtt és után a nemzetközi küldöttek megismerjék Magyarország történelmét, természeti szépségeit, nevezetességeit és gasztronómiáját. Így a kongresszus és a köré szervezett programok jelentős forgalmat jelentenek a szállodáknak, éttermeknek és más turisztikai szolgáltatóknak, hiszen a küldöttek jellemzően 8-10 napot töltenek az országban.


Jehova Tanúi az egyik legnagyobb kongresszusokat rendező nonprofit szervezet a világon. 2024-ben Budapest mellett világszerte további 13 város ad otthont hasonló méretű nemzetközi kongresszusnak. Európában még Prága, Zürich, Helsinki, Lyon, Szófia lesz helyszíne az önkéntes adományokból finanszírozott rendezvénynek.

Galéria

In English



Megosztom

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .