Május 26-án 21 órakor lesz az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója premier hamarosan a Duna TV-n. A megtörtént esetet feldolgozó új magyar film izgalmas műfaji kísérlet.
Egy szerelem rekonstrukciója című új magyar film premierje a Duna Televízión. Nagy Anikó Mária és Lukácsy György rendezők megtörtént esetet feldolgozó alkotásában 1968-ban egy magyar egyetemista fiú, Tóth Miklós (Mészáros Martin) beleszeret egy angol lányba, Alexandrába (Barta Ágnes). Szerelmüket a történelem szétszakítja, mély kapcsolatuk egy fordulatos és titkokkal terhelt történetté válik. A két idősíkon játszódó alkotásban az immár 76 éves Tóth Miklóssal eredünk a fél évszázaddal ezelőtti rejtély nyomába, és lélegzet-visszafojtva figyeljük, ahogy a szálak napjainkig húzódnak. A film – melynek létrejöttét a Nemzeti Filmintézet támogatta – nagy vásznon a MOZ.GO-n is látható lesz. Előzetesét Bedő Barna vágta, a plakát Orosz István a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas grafikusművész készítette.
Május 26-án 21 órakor lesz az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című új magyar film premierje a Duna Televízió műsorán. Nagy Anikó Mária és Lukácsy György rendezők Tóth Miklós Lovag és Fitos című dokumentumregénye alapján készült. A három éve kezdődő munkálatok során egyszerre zajlott a forgatás és a kutatómunka. A szokatlan formátum egy olyan kreatív dokumentumfilmet eredményezett, amit leginkább a szerelmesfilm műfajával lehet leírni.
„A Pytheas Könyvmanifaktúránál 2014-ben megjelent regényemet szenvedélyből és sok munkával írtam, de sok alapvető kérdés maradt bennem nyitva azután is. Anikóékkal ezekre kerestük a választ egy izgalmas nyomozás keretében” – mondja az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója főszereplője, Tóth Miklós (78). „Miklós remek és olvasmányos könyve amolyan inspirációs forrás volt a számunkra Lukácsy György társrendező és Döbrentei Sarolta dramaturg barátommal, akikkel a megfilmesítés lehetőségén kezdettől együtt gondolkoztunk. Végül egy különleges filmes formát találtunk Miklós történetének: ami egyszerre dokumentumfilm és játékfilm”
– teszi hozzá Nagy Anikó Mária rendező.
A forgatások három éve kezdődtek az Alagi Tréningközpontban, ahol 1968-ban Tóth Miklós műegyetemi hallgatóként vállalt munkát a lovardában, s ahol megismerkedett Alexandra Parmenterrel, a brit követség gépírónőjével. Az ismerettségből szerelem lett, amit azonban a történelem kettészakított. 1968 ugyanis lázas év volt a nemzetközi politikai térben. A párizsi diákmozgalmak a Nyugatot rázták meg, a prágai tavasz néven elhíresült tüntetések pedig az 1956-os eseményekre emlékeztették a keleti blokk urait. A Vasfüggöny mindkét oldalán újra feszült lett a politikai hangulat, ami Tóth Miklós és Alexandra Parmenter szerelmét is befolyásolta.
„Amikor először találkoztam Miklós bácsi történetével, a számtalan izgalmas és fordulatos mozzanat mellett felfigyeltem egy dramaturgiailag szerencsés együttállásra: Tóth Miklós életében a magánélet és a történelem keresztezi egymást. Az 1968-as események ugyanakkor rengeteg kérdést szültek, ezért tudtuk, hogy hosszas történelmi oknyomozás és kutatómunka vár ránk. Nagyon örülünk annak, hogy Miklós bácsi bizalommal fordult hozzánk, és kitartott mellettünk még a lelkileg nem mindig könnyű helyzetekben is” – mondja Lukácsy György rendező. A történelmi oknyomozásban a produkció legfontosabb partnere Szekér Nóra, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója volt, de a történet sajátosságai miatt a nyomok Magyarország határain túlra vezették az alkotókat…
„Ez a film valósággal felrázta a nyugdíjas éveimet. Izgalmas volt, hogy »saját magamat« láthattam viszont egy remek fiatal színész, Mészáros Martin megformálásában – eleveníti fel Tóth Miklós, majd folytatja: „A mi egykori románcunk sokat elárul arról a korszakról. És persze a film nekem is segít abban, hogy valahogyan újragondoljam a saját történetemet. Nem mondom, hogy ez könnyű volt, de a szembenézésnek ennél izgalmasabb módja aligha van. Amikor megnéztem a filmet, rácsodálkoztam, mire képes a mozi.”
A film – melyben többek között olyan nagyszerű színészeket láthatunk, mint Mészáros Martin, Barta Ágnes, Nagy Mari, Gyöngyösi Zoltán, Zoltán Áron, Horkay Barnabás, Kaszás Mihály és Rajkai Zoltán – premierje május 26-án 21 órakor lesz a Duna Televízión. Producer: Janovics Zoltán és Novák Tamás, Operatőr: Kőrösi András, Antal-Demes Szabolcs, Tóth Levente és Csíkszentmihályi Ajnácska, Zene: Alpár Balázs, Ének: Koszorús Krisztina „Koszika”, Vágó: Bartos Bence, Forgatókönyvíró-rendező: Nagy Anikó Mária és Lukácsy György. Az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója június 14-én 20.30-kor a MOZ.GO-n a veszprémi FOTONban nagy vásznon lesz látható. A vetítés után a film betétdalainak énekese, Koszorús Krisztina „Koszika” jazzénekes ad koncertet.
FB: https://www.facebook.com/1968egyszerelem