“Legyetek türelmesek”! nemzetközi kongresszus-sorozat első budapesti rendezvénye

Megosztom

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a “Legyetek türelmesek”! témájú kongresszus-sorozat első budapesti programját. A világszerte megrendezésre kerülő háromnapos rendezvényt Jehova Tanúi csepeli kongresszus termében tartották meg.

2023.július 7-9 közötti rendezvényre naponta 1500-an vettek részt. A változatos programok bemutatták, hogyan segít a türelem a céljaink megvalósításában és abban, hogy jó legyen a kapcsolatunk családtagjainkkal és a barátainkkal. Olyan bibliai alapelvek alkalmazásáról is szó volt, melyek segítenek a férjeknek, feleségeknek és a gyermekeknek abban, hogy türelemmel bánjanak egymással és másokkal.

A mindennapos nehézségek miatt sokszor úgy érezzük, hogy elfogyhat a türelmünk. A háromnapos konferencia segített felismerni, hogy milyen a valódi türelem, és hogyan tudjuk kinyilvánítani ebben a türelmetlen, felgyorsult világban.”– mondta Samu Attila Jehova Tanúi szóvivője.

Nagy érdeklődés kísérte a Biblián alapuló „Segít neked Isten?” című nyilvános előadást, melyet vasárnap délelőtt hallgathattak meg. Szombaton és vasárnap egy kétrészes film tette még színesebbé az oktatást. A film bemutatta, hogyan küzd meg egy család olyan nehézséggel, amely veszélyezteti a békéjüket, megélhetésüket, sőt még az életüket, de mindezek ellenére megtanultak türelmesnek lenni.

Világszerte mintegy 6000 kongresszust fognak megtartani a 2023-as „Legyetek türelmesek”! kongresszus-sorozat részeként. Magyarországon már a nyíregyházi Continental Arénában és a Kiskunfélegyházi Sportcsarnokban is volt hasonló rendezvény. A következő hetekben két egymás követő hétvégén a Veszprém Aréna is otthon ad Jehova Tanúi kongresszusának. A fővárosi helyszínen júliusban kínai nyelven és magyar jelnyelven is meg lesz tartva a program,

Jehova Tanúi kongresszusai nyilvánosak, és nincs pénzgyűjtés. A júliusi és augusztusi kongresszusok időpontjai, helyszínei, és a teljes programfüzet megtalálható Jehova Tanúi honlapján a jw.org-on



Megosztom
  Ferenc pápa (1936–2025)​