Bár nem a II. kerület feladata lenne, felújítjuk a Szilágyi Erzsébet fasor legrosszabb útszakaszát hosszú évek adósságát törlesztve, méghozzá úgy, hogy folyamatosan biztosítjuk a kétirányú forgalmat a vágányfelújítások alatt is.
Ahogy ígértük, nem mutogatunk másra, ha szükséges, elvégezzük a feladatot akár mások helyett.
Ez fog történni a Szilágyi Erzsébet fasor útpályájának felújításával, hiszen az közigazgatásilag a XII. kerületben van, tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat, kezelője a Budapest Közút Zrt.
Naponta kb. 26 000-szer haladnak el rajta járművek. Erre közlekednek rengetegen, akik Budakesziről, Nagykovácsiból vagy Solymárról érkeznek, és erre közlekedik rengeteg II. kerületi szomszédunk. Ők mindannyian évek óta zötykölődnek az út minősége miatt.
A Fővárosi Önkormányzat a forráselvonások miatt nehéz helyzetbe került, ezért nem tudja elvégezni az útfelújítást. Mivel az út állapota egyre romlik, és az erre közlekedők érdekét az útfelújítás szolgálja, ezért a II. Kerületi Önkormányzat elkezdi a Szilágyi Erzsébet fasor felújítását saját erőből, így a legkritikusabb útszakaszok helyreállítása megtörténhet, és biztonságosabban, komfortosabban utazhatnak az erre közlekedők.
Emellett várjuk elsősorban cégek, vállalatok, felajánlásait a Szilágyi Erzsébet fasor felújítására. Örömmel látjuk, ha csatlakoznak például autógyárak vagy teherfuvarozók, sőt akár környékbeli települések önkormányzatai is a felújításhoz. A támogatók megjelenési felületet kaphatnak, melyet látnak a Szilágyi Erzsébet fasoron közlekedők.
Ha csatlakozni kívánnak, írjanak a kozosseg@masodikkerulet.hu címre! A munkálatok idején türelmüket kérjük! Ősszel sokkal komfortosabban és biztonságosabban közlekedhetünk a Szilágyi Erzsébet fasoron.
Megújul a Szilágyi Erzsébet fasor! Bár nem a II. kerület feladata lenne, felújítjuk a Szilágyi Erzsébet fasor…
Közzétette: Őrsi Gergely – 2023. június 14., szerda
- Két helyszínen is várja a látogatókat az Erőművek Éjszakáján
- Megújul a Bethlen Téri Színház
- „Lehetetlen nincs de a csodákra nálunk is várni kell”
- A télen is használható fémvázas pergolák előnyei
- Airbnb típusú szálláshelyek leáldozhatnak a VI. kerületben