Ma 45 posta nyithatott ki ma újra

Arold Péter

Úgy tűnik felülvizsgálta a kormány a postabezárásokkal kapcsolatos döntéseit, amit nagy valószínűséggel helyismeret nélkül ad hoc hoztak, mert 45 posta nyithatott ki ma újra.

Bár a kommüniké arról szól, hogy a Magyar Posta Zrt. és az önkormányzatok közötti megállapodásoknak köszönhető, én inkább úgy vélem, hogy ez inkább egy meghátrálás, ugyanis komoly népharagot váltott ki, bár tüntetések nem indultak miatta. Papíron a Posta mint Zrt. működik, és külön áll az államtól, kétség ne férjen hozzá, hogy a döntésükben komoly szerepe lehetett a kormánynak is.

A Magyar Posta Zrt. állami tulajdonban lévő vállalat, mely Magyarország postaforgalmát bonyolítja le. A Magyar Posta a levél- és csomagküldemények felvétele mellett pénzügyi és pénzforgalmi szolgáltatásokat is nyújt, illetve hírlapterjesztést és kiskereskedelmi tevékenységet is végez.

Azért érdekelne, hogy ezek a települések, illetve kerületek milyen vezetés alatt állnak.

A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások alapján 32 településen 45 posta szüneteltetését oldja fel, az érintett postahelyek január 2-án újra kinyithattak – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

    A Magyar Posta Zrt. az MTI kérdésére közölte: a jogszabályi kötelezettségként előírt mintegy 1600 helyett országszerte 2233 posta áll az ügyfelek rendelkezésére.
    A társaság még október végén jelentette be, hogy ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését a háború és a szankciók okozta válság, az energiaárak radikális megemelkedése miatt.
    A hétfői közleményben kiemelték, hogy a cég új vezetősége az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív egyeztetéseket folytatott a postahelyekről. Ahol a települések vállalták, hogy az adott posták üzemelésére vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizetnek, ott megállapodás született a további működésről.

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .