Közlekedés – Tervezett változások Káposztásmegyeren

Az M3-as metró felújítása 2023 első felében befejeződik. Az ország legforgalmasabb vasútvonalának rekonstrukciója éveken keresztül hatással volt Budapest és elővárosai közlekedésére is: új közlekedési kapcsolatok jöttek létre, járatok alakultak át -tudtuk meg a Budapesti Közlekedési Központtól

A Budapesti Közlekedési Központ a felújítás és a metrópótlás idején is folyamatosan figyelte a közlekedési hálózat működését, és a forgalmi adatok alapján összeállította a felújítás utáni hálózati változásokra tett javaslatát. Ezzel kapcsolatban társadalmi egyeztetést indít.

A metrópótlás ideje alatt új busz- és villamosvonalak jöttek létre, más járatok útvonala pedig módosult, illetve több járat is új jelölést kapott. A BKK javaslata szerint egyes vonalak esetében az alábbi változások várhatók 2023 tavaszától:

  • véglegessé válnának azok a metrópótlás alatt bevezetett hálózati módosítások, amelyet az utasok megkedveltek;
  • megváltozna a járatszám egyes vonalakon, több alternatív vonalon az ideiglenes metrópótló jelzés eltűnne;
  • a metrópótlás idején átalakult közlekedési szokásokhoz igazított, új hálózati kialakítás lépne életbe.

A módosítási javaslatok a III., a IV. és a XIII. kerületet, a belvárost, a Hungária-körgyűrű térségét, valamint Dél-Pestet érintik. A változásban érintett járatokat, illetve az azokkal kapcsolatos terveket területi felosztás szerint lehet megismerni.

Tervezett változások Káposztásmegyeren

  • A 122-es busz a jövőben 122E jelzéssel hétköznapokon egész nap, valamint gyorsjáratként a jelenlegitől eltérő megállási renddel közlekedne, ezzel az M3-as metró Újpest-Városkapu metróállomástól gyorsan és kiszámíthatóan lenne elérhető a Megyeri út térsége.

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .