Brutális, mindent felülíró fakivágások kezdődhetnek

Karácsony Gergely

Az energiaválság megoldása a felelős energiapolitika, a megújuló energiaforrások használata, és nem az erdők kivágása.

Nem egészen két hónappal ezelőtt számoltam be a budapesti erdők védelmét szolgáló, az erdészeti hatóságnál elért eredményről, amely szerint a védett budapesti erdőkben többet nem fordulhat elő tarvágás, a természeti védelem prioritást élvez a fakitermeléssel szemben, a természetileg értékes erdők rekonstrukciójánál pedig az üzemtervekben előtérbe kerülnek az őshonos fafajták.

A tegnap este megjelent kormányrendelet teljesen felülírja ezt a nehezen elért eredményt, amellyel kivívtuk a természetvédelmi szakemberek és a természetszeretők megbecsülését. A kormány változtat a fakivágás eddigi szabályain, gáz híján fatüzelésre készítik fel az országot és gyakorlatilag minden tilalmat elhárítanak a fakitermelés útjából. Védett területen is egyszerűbb lesz a fakivágás. Ha fokozhatja még valami a klímaszorongást, az az, hogy a kormány nemhogy javítaná a kilátásainkat, de kétszeres sebességre kapcsolt abban, hogy az egész ország alatt vágja a fát, a szó legszorosabb értelmében.

Gyakorlatilag minden akadályt elhárítanak a fakitermelés útjából idehaza. Mindez arra utal, hogy a téli tűzifa biztosítása érdekében rendkívüli lépésre készül az állam.

portfolio.hu

Értem, hogy nagy a baj, de az energiaválság megoldása a felelős energiapolitika, a megújuló energiaforrások használata, és nem az erdők kivágása. Mindezt már sokszor elmondtuk, évekkel ezelőtt lett volna lehetősége felismerni a kormánynak, hogy a valódi rezsicsökkentés az épület- és nyílászáró szigetelésekben, a passzívházakban, a megújuló energiák használatában van. Ha hallgattak volna ránk, akkor most nem kellene kipusztítanunk megannyi állat élőhelyét, lenullázni olyan erdőket, amelyekben még van több évtizednyi növekedési potenciál. A legszegényebbek eddig is fával fűtöttek, rájuk nem vonatkozott a rezsicsökkentés, ideje volna, hogy az állam legyen végre szolidáris és érdemi támogatást nyújtson ezeknek az embereknek.

Velünk pedig, önkormányzatokkal kötelességük egyeztetni mielőtt még letarolják az erdőinket.

Megosztom