A fiúk megadták ami jár

30 évvel ezelőtt ez a csapat verte meg a Fradit pont annyira, mint amennyire most mi őket.

„Kegyetlen bosszú a harminc évvel ezelőtti vereségért! A Fradi szétszedte a Slovant!” – hirdeti a Ma7.sk

Csaknem 350 millió forint nyereményt hozott a sportfogadóknak a Ferencváros szerda esti továbbjutása a Slovan Bratislava ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.

    A Szerencsejáték Zrt. csütörtöki sajtóközleménye felidézi, hogy a párharc első mérkőzését múlt szerdán a szlovákok nyerték 2-1-re a magyar fővárosban, de a pozsonyi visszavágón az FTC 4-1-re győzött, így továbbjutott. A második mérkőzéshez kapcsolódóan több mint 823 ezer egységnyi fogadás érkezett a Tippmixen és a Tippmixprón, illetve 347 millió forintot is meghaladó nyeremény került a játékosokhoz.
    A Ferencváros kétgólos előnnyel vonult a szünetre, ami az „1. félidő – 1X2” fogadási soron 2,73-as szorzót jelentett. Az „1X2” fogadási piacra beérkezett tippek 45 százaléka várta a vendég zöld-fehérek sikerét (majdnem 130 ezer helyes tipp), 2,30-as szorzóért.
    A találkozó kapcsán az FTC gólszerzőire is megérte tippelni a közlemény szerint: a vezetést megszerző Franck Boli találata 3,00-s, az első meccsen és a visszavágón is gólt szerzett Kristoffer Zachariassen találata 4,00-s oddsot ért, míg Adama Traoré gólja szintén 3,00-s szorzót érhetett.
    Az első meccs eredménye nem szegte a sportfogadók kedvét, továbbra is bíztak a magyar bajnokban, amit jól mutat, hogy a „Ki jut tovább?” fogadási sorra érkezett tippek 72 százaléka – közel 40 ezer helyes tipp – lett kiváló, ami 2,89-es nyereményszorzót ért.
    A hetvenedik percben született Slovan-gólt majdnem 50 ezer tippelő találta el, a „Mindkét csapat szerez gólt” soron 1,70-es oddsért, míg a „Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5” opciónál a beérkezett fogadások 97 százaléka bízott abban, hogy gólváltás mellett legalább három találat lesz a mérkőzésen, 2,18-as szorzóért. A „Gólszám” fogadási lehetőségnél sokan reménykedtek abban, hogy 4-5 találat lesz a pozsonyi visszavágón, jutalmuk 5,00-s nyereményszorzó lett.
    Érdekesség, hogy ismét érkeztek helyes tippek a pontos végeredményre is: az FTC 4-1-es sikeréhez 45,00-s szorzó társult, míg a magyar csapat legalább kétgólos győzelmére is több mint 10 ezer jó tipp futott be a „Hendikep 1:0” fogadási soron, 4,05-ös oddsért. A legalább háromgólos Fradi-sikerben bízók 8,75-ös oddsnak örülhettek a „Hendikep 2:0”-s lehetőségnél a vendég kimenetelt választva.
    A Ferencváros következő ellenfele az FC Zürich együttesét hosszabbítás után búcsúztató azeri Qarabag lesz. A jövő heti találkozóra a Tippmixen és a Tippmixprón is lehet már tippelni.

SLOVAN BRATISLAVA (szlovák)–FERENCVÁROS 1–4 (0–2)
Pozsony, Téglamezei Stadion, 21 500 néző. Vezette: Di Bello (olasz)
SLOVAN: Chovan – Medvedev (A. Green, 11.), Kasia, Abena, De Marco, Pauschek (Weiss, 87.; Holman, 90+3.) – Barszegjan, Kankava (Agbo, 90+3.), Kucka, Csakvetadze – Saponjics (Csavrics, 87.). Vezetőedző: id. Vladimír Weiss


FERENCVÁROS: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic – Esiti, Laidouni – A. Traoré, Zachariassen, Nguen (Thelander, 90+3.) – Boli (Vécsei, 63.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: De Marco (70.), ill. F. Boli (20.), Zachariassen (31.), A. Traoré (89.), Laidouni (90+4.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 5–3-as összesítéssel

Megosztom