Gyilkosság a Károlyi kertben

Megosztom

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt azzal a 28 éves férfival szemben, aki 2020 februárjában, Budapest belvárosában egy késszúrással megölt egy fiatal külföldi férfit – közölte a Fővárosi Főügyészség

A vádirat szerint az amerikai-brit-magyar állampolgárságú férfi 2020. február 7-én egy ismerősével szórakozni indult, majd az éjszaka folyamán  nagyobb mennyiségű alkoholt ivott. A férfi hajnalban, ittasan indult vissza a belvárosi tartózkodási helyére. A férfi az V. kerület, Károlyi kert mellett haladt, amikor – pontosan nem ismert előzmények után – megindult a túloldalon, a járdán sétáló 25 éves francia férfi irányába. A vádlott futva közelítette meg a sértettet, majd kétszer arcon ütötte, és késsel egy határozott mozdulattal mellkason szúrta a férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A támadást követően a vádlott elfutott. 

A sértett életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogásról szóló korábbi sajtóközleménye, videóval, az alábbi linken érhető el:

A felvételen a vádlott látható a bűncselekmény előtt, majd közvetlenül utána, ahogyan futva menekül. 

  • Ferenc pápa (1936–2025)​
    by belvaros on 2025.04.21. at 13:50

    Kegyelettel.hu – 2025 április 21-én, húsvét hétfő reggelén, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa, a katolikus egyház 266. vezetője. Halálát a Vatikán hivatalosan 7:35-kor jelentette be, miután a Szentatya a Casa Santa Marta rezidenciájában örökre megpihent. Az utóbbi időszakban egészségi állapota romlott, többek között tüdőgyulladással és veseelégtelenséggel küzdött. ​ Jorge The post Ferenc pápa (1936–2025)​ appeared first on Budapest 5 – Belvárosi magazin .

  • Dílereket fogtak
    by belvaros on 2025.04.21. at 12:40

    Egy 16 éves lányon és egy 46 éves férfin ütöttek rajta a fővárosi rendőrök egy V. kerületi lakásban. Budapest V., Váci utca egyik lakásához vonultak ki a rendőrök április 11-én, mert gyanú merült fel, hogy ott kábítószert terjesztenek. A BRFK Vagyonvédelmi Osztály és a BRFK Közrendvédelmi Főosztály beosztottjai összehangolt akcióban The post Dílereket fogtak appeared first on Budapest 5 – Belvárosi magazin .

  • Továbbra is hiszékenyek az emberek
    by belvaros on 2025.03.11. at 13:52

    SMS-t kapott egy 52 éves veszprémi férfi, miszerint felfüggesztik előfizetését egy népszerű online streamingszolgáltatónál. Ennek megoldására az üzenetben egy linket is küldtek, amire rákattintva a sértett látszólag a szolgáltató weboldalát érte el közvetlenül. Ott megadta bankkártyája adatait és a biztonsági ellenőrző kódot is abban a hiszemben, hogy rendezi a tartozását. The post Továbbra is hiszékenyek az emberek appeared first on Budapest 5 – Belvárosi magazin .


Megosztom
  Ferenc pápa (1936–2025)​