A krízist csak a baloldal tudja kezelni?

A magyar kormány „megszorít, elvon, kivon, adót emel, megsarcolja az emberek millióit”, miközben Európa országainak nagy része balról próbálja meg a válságot kezelni – mondta az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán.

Az MSZP-s Ujhelyi István a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, az elmúlt tizenkét évben a Fidesz nem gazdasági csodát tett Magyarországon, hanem egy olyan homokvárat épített, amely nem tudja megvédeni a magyar társadalmat az első szembejövő globális krízis esetén.
    Hozzátette: miközben Európa országainak nagy része balról próbálja meg a válságot kezelni, a kisvállalkozások, a családok, a legkiszolgáltatottabb rétegek megvédésre készül, a magyar kormány más sem tesz, mint „megszorít, elvon, kivon, adót emel, megsarcolja az emberek millióit”.
    Szerinte az uniós források nélkül nincs kilábalás a válságból, és ahelyett, hogy a kormány megegyezne az EU-val, a magyar parlament kedden egy az európai együttműködést, az uniós intézményeket, az EP-t támadó, „felesleges és förtelmes” állásfoglalást fogadott el.
    Az inflációról szólva hangsúlyozta, már jóval a háború kitörése előtt bevezették az árstopokat, így hazugság a háborúra fogni a bajokat.
    Több példát is hozott, így azt, hogy Spanyolországban hatezermilliárd forint értékű szociális csomagot jelentett be a baloldali kormány, Ausztriában 2500 milliárd forint értékű csomag segíti az embereket, míg Skóciában egyebek mellett átmenetileg felfüggesztették a háztartási energiaszámlák áfatartalmát, Romániában pedig azonnali minimálbér-emelés történt, és ötveneurós élelmiszerkupont vezettek be.
    Ujhelyi István emlékeztetett arra, hogy az MSZP is benyújtotta a parlamentnek létbiztonsági csomagját, amely egyebek mellett bevonta volna a „fideszes oligarchákat” a közteherviselésbe, bővítette volna a hatósági áras termékek körét, és Esély-kupon néven élelmiszertámogatást vezetett volna be.
    A kormány lesöpört minden javaslatot, neki fontosabb volt „Európa megtámadása, a katás vállalkozások nehéz helyzetbe hozása és főispánok kinevezése” – fogalmazott, sürgetve Magyarország uniós ügyészséghez való csatlakozását, a jogállamisági kérdések „rendbe tételét”.
    Kijelentette, „egy autokrata rezsim csak addig vigadhat, amíg finanszírozni tudja saját magát. Akkor, amikor elfogy a pénz, és a népet kezdi sarcolni, akkor meztelen lesz a király. Ennek a napjait éljük” – tette hozzá.

Címlaő: MTI/Kovács Attila

Megosztom