Leszakadt egy épület párkányfala a VI. kerületben

Leszakadt egy négyemeletes épület tetején lévő párkányfal a VI. kerületi Jókai utcában hétfőn délelőtt – tájékoztatta portálunkat a Fővárosi Katasztrófavédelem.

A lezúduló törmelék autókat rongált meg, több a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A kiérkező fővárosi tűzoltók keresőkutyás szolgálattal átvizsgálták a romokat és az érintett lakásokat, amelyekben senkit sem találtak. Statikust kértek a helyszínre.

A VI. kerületi önkormányzat reakciója a történtekre

A terézvárosi képviselők gyorssegélyt szavaztak meg a tetőomlás sújtotta házban élőknek.

A hétfő délelőtti Jókai 1. utcai baleset többször is szerepelt a képviselő-testület csütörtöki napirendjén. Az ülés elején Soproni Tamás (Momentum) polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki a baleset utáni mentésben részt vett, az önkormányzat dolgozóinak,  valamint a választókörzet képviselőjének, Kecskés Balázsnak (DK), aki napi kapcsolatban van az érintett házzal, de azt is megemlítette, hogy a fideszes frakcióvezető, Lindmayer Viktor is azonnal felajánlotta a segítségét. A polgármester kitért a tetőomlás legsúlyosabb sérültjére, arra a fiatal, terézvárosi táncosnőre, aki a munkahelyére, az Operettszínházba igyekezett, amikor megtörtént a baj. Soproni Tamás elmondta, beszélt a sérült édesanyjával, neki is felajánlotta az önkormányzat segítségét.

Folyamatban vannak a vizsgálatok

A baleset óta eltelt időről Soproni Tamás elmondta, hogy megszületett már annak a statikai vizsgálatnak az eredménye, amelyet a Katasztrófavédelem rendelt meg, és folyamatban van az, amely a tartószerkezetet érinti – és amelyet az önkormányzat rendelt meg. Mindkét vizsgálatot a terézvárosi önkormányzat fizette, annak érdekében, hogy minél gyorsabban kiderüljön, milyen állapotban van a ház a baleset után. 

“A munkálatok megkezdődtek, a romok eltakarítása folyamatban van. Egyelőre nincs időpont arra, hogy mikor költözhetnek vissza otthonaikba a lakók. Az biztosnak tűnik, hogy az Aradi utcai homlokzatot is meg kell erősíteni”

– mondta el Soproni Tamás. A polgármester emlékeztetett, a Jókai utca 1. alatti lakóknak ki kellett költözniük a házból és akik nem tudták megoldani ideiglenes lakhatásukat, azokat egy nagyon közeli szállóban helyezték el. Ennek költségét az önkormányzat állja; a jelenlegi szállodában már csak néhány napig van szabad hely, az önkormányzat – szükség esetén – azt követően is biztosítja a szállást.

“Elképesztőnek tartom, hogy Budapest belvárosában ilyen eset megtörténhetett. Ennek megvan a felelőse. A fővárosi kormányhivatalnak levelet küldtem, kérve, hogy végezzenek statikai vizsgálatot az összes terézvárosi tetőtérbeépítésnél”

– erről Kecskés Balázs, a körzet képviselője beszélt. Óvári Gyula (Fidesz-KDNP) arra tett javaslatot, hogy a következő évi társasházi felújítási pályázatoknál kapjanak nagyobb hangsúlyt a homlokzatok, tetőterek megújítására. Jelentős mértékben kell támogatnia az önkormányzatnak ezeket a munkákat, mert a társasházakat rá kell venni ezek elvégzésére, tette hozzá. Soproni Tamás ígéretet tett erre.

Gyorssegély a lakóknak

A képviselők döntöttek is további segítségről: lakásonként 50 ezer forint gyorssegélyben részesülnek a házban élők. A támogatás egyszeri és a Jókai utca 1.-ben lakcímmel rendelkezők, vagy életvitelszerűen ott tartózkodók jogosultak rá. 

Mint ismert, hétfő délelőtt leomlott az átépítés alatt álló Jókai utca 1. alatti ház negyedik emeleti párkányfala. A törmelékek több embert megsebesítettek, hárman könnyebben, egyikük súlyosabban sérült. A súlyos sérült koponyaalapi törést szenvedett, megsérült a gerince, egy ideig életveszélyes állapotban volt. A társasház – ahol 50 albetétben 70-es élnek – lakóinak ki kellett költözni az épületből, aki igényelte, annak szállását az önkormányzat oldotta meg. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárásban vizsgálja a történteket. 

Hozzászólok

Szólj hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .