Dohnányi, Haydn, Brahms és Bartók művei hangzanak el Alexander Sitkovetsky brit hegedűművész és az Anima Musicae Kamarazenekar koncertjén május 9-én a budapesti Zeneakadémián.
Kulturális összefonódások és egymásra hatások járják át Alexander Sitkovetsky és az Anima Musicae Kamarazenekar osztrák-magyar műsorát, amelyben Dohnányi C-dúr szerenádja, Haydn A-dúr hegedűversenye, válogatás Brahms Magyar táncaiból és Bartók Divertimento című műve hangzik el – közölte a zenekar az MTI-vel.
A fiatal Dohnányi Brahms stílusának hatása alatt írta szerenádját, míg Brahms a magyar nép szeretetének művészi jelképeként saját anyanyelvünkön szólított meg minket. Épp a népzenekutató Bartók Béla ösztönzésére született meg a Magyar táncok forrásaira vonatkozó első tanulmány, amely azok népies eredetét igyekszik beazonosítani. Haydn, aki szintén kiválóan ismerte és szerette a korabeli népies műzenét és cigányzenét, Eszterházát a korabeli magaskultúra egyik olyan centrumává tette, melynek ragyogása egész Európát bevilágította – írták a közleményben.
Alexander Sitkovetsky brit hegedűművész Moszkvában született nagyhírű zenei családban. Első zenekari szólóestjét nyolcévesen adta, ugyanebben az évben bekerült a londoni Yehudi Menuhin Iskolába, ahol a névadó mesterrel több alkalommal is felléphetett. A világ vezető zenekarainak – többek között a londoni Royal Philharmonic, a London Mozart Players, a berlini Konzerthaus Orchestra, a Moszkvai Kamarazenekar, a BBC Concert Orchestra – állandó vendége. Elkötelezett kamarazenészként a Sitkovetsky Piano Trio alapítója, amellyel többek között a londoni Wigmore Hallban, az amszterdami Concertgebouwban és a New York-i Carnegie Hallban is fellépett már. A művész 2011 óta a Julia Fischer által alapított vonósnégyes tagja.
- Schrammel Illúziók & Karnevál
- Myrtill és a SWINGUISTIQUE
- Az elmúlt két évtized legjobb pillanatait idézi fel a Müpa évfordulós kiállítása
- Fesztbaum Béla zenés színházi estje – Benedek Miklós emlékének
- Fedezd fel az Appennini Kolosszust – Egy reneszánsz művészeti csoda Toszkánában