A „demokrata ellenzéki pártok” úgy határoztak, hogy a Márki-Zay Péter által fel nem vett listás mandátumot a jobbikos Végh Noémi kapja – tájékoztatta az MSZP szombaton az MTI-t.
A hat ellenzéki párt által aláírt közlemény szerint konszenzusos döntés született: a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért, a Momentum, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik és az LMP egyhangú döntéseket hozott a megüresedett listás mandátumok betöltéséről.
Ennek keretében úgy határoztak, hogy Márki-Zay Péter országgyűlési képviselői mandátumának megüresedése után a mandátumot a hatpárti szövetség országgyűlési választási listáján a mandátumot nem szerzettek közül sorban következő első jelölt, Végh Noémi, a Jobbik Magyarországért Mozgalom politikusa veheti át.
Karácsony Gergely országgyűlési képviselői mandátumát a Párbeszéd Magyarországért politikusa Szabó Rebeka töltheti be. Dobrev Klára országgyűlési képviselői mandátumát pedig az LMP-s Bakos Bernadett kaphatja meg – írták.
A lényeges kérdésekben ők döntenek. A most záruló ciklust még LMP-s képviselőként kezdő Szél Bernadett egyébként az országos ellenzéki lista 206. helyén volt, mindenképp szüksége lett volna az egyéni győzelemre, ami végül nem jött neki össze. Hadházy szerint a politikus
„kiesése az ellenzéki pártok rossz döntéseinek a következménye. Lehetett ugyanis tudni, hogy választókerülete billegő körzet: ha az ellenzéki lista nem szerepel ennyire katasztrofálisan az országban, Szél Bernadett simán nyerhetett volna, de azt is világosan lehetett előre jósolni, hogy rossz országos eredmény esetén veszíthet. A pártok egyezsége azonban nem engedte meg, hogy a pártelitekhez nem kötődő, független képviselő befutó helyet kapjon a listán. Azon a listán, amiről az előválasztáson nem is lehetett szavazni.”
- Elbúcsúzott Kabos, a tűzvizsgáló kutya
- Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kényelemért
- Előnyben a pszichopaták!
- A Terasz árnyékoló: Stílus és kényelem a szabadban
- Halálos baleset a börgöndi repülőnapon
Választás 2022-23 A fovarosunk.info melléklete
- Megszüntetik a bölcsödei támogatástby valasztas2022 on 2023.09.10. at 13:57
A kormány néhány éve azt hangoztatta, hogy minden nagyobb településre új bölcsödéket akarnak. Most akkor hogy is van ez? Súlyos és embertelen csapást mért az Orbán-kormány a kisgyermekes családok jelentős részére a bölcsődei támogatás megszüntetésével – mondta a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese vasárnap az ellenzéki párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón. „Ebből a pénzből azok … Bővebben A Megszüntetik a bölcsödei támogatást bejegyzés először Választás 2022-23-én jelent meg.
- Karácsony kiállt a Tabán védelméértby valasztas2022 on 2023.08.18. at 09:01
Karácsony Gergely Nem akarok ünneprontó lenni. Nem is vagyok az. Persze a propagandasajtó majd ezzel vádol. De amikor Magyarország születésnapjára készülünk, büszkén ünnepelve hazánk múltját, talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy a dicső múlt milyen kötelezettséget ró ránk a jövőre nézve. Ez a kép tegnap reggel készült a Tabánban, ahol retró fesztivál lesz augusztus 20-án. … Bővebben A Karácsony kiállt a Tabán védelméért bejegyzés először Választás 2022-23-én jelent meg.
- Maruzsa Valériát választották Kéleshalom polgármesterénekby valasztas2022 on 2023.06.07. at 08:34
Maruzsa Valéria Veronika független jelöltet választották a Bács-Kiskun vármegyei Kéleshalom polgármesterének a vasárnap megtartott időközi választáson. A Nemzeti Választási Iroda honlapján szereplő adatok szerint Maruzsa Valéria Veronika, a település korábbi alpolgármestere 98 (43,17 százalék) szavazatot kapott. A többi, szintén független jelölt közül Zsebi Sándor 45 (19,82 százalék), Klucsics Csaba 37 (16,3 százalék), Barna Mihály 23 … Bővebben A Maruzsa Valériát választották Kéleshalom polgármesterének bejegyzés először Választás 2022-23-én jelent meg.