A Központi Nyomozó Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat egy fiatal férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken.
2020.október 2-án délután a Készenléti Rendőrség állományába tartozó rendőrök közbiztonsági ellenőrzés céljából érkeztek az egyik budapesti bevásárlóközpontnál lévő autóbuszpályaudvarra.
A vádirat lényege szerint ugyanebben az időben a buszvégállomáson tartózkodott a húszas éveiben járó férfi is, akivel ex-barátnője ekkor közölte, hogy korábbi szakításukat véglegesnek tekinti. A fiatalember a hallottaktól indulatos lett és kijelentette, hogy öngyilkosságot fog elkövetni, de előtte lelövi a helyszínen lévő rendőröket is.
15 óra körül több egyenruhát viselő járőr is a szolgálati gépkocsinál várakozott, amikor a férfi a szolgálati kisbusz takarásában megközelítette őket.
A vádlott a neki háttal álló egyik rendőr mögé lépett és megpróbálta elvenni a szolgálati lőfegyverét. A rendőr a fegyver elvételét megakadályozta annak ellenére, hogy a férfi többször olyan erővel próbálta meg azt az őrmester nadrágszíjára erősített tokból kihúzni, hogy a tok bőr része elszakadt, a tokba épített fém merevítő pedig eltört.
A rendőr három kollégája segítségével az elkövetőt földre vitte és megbilincselte, aki kérdésükre megismételte az általa korábban mondottakat, miszerint gyilkosság és öngyilkosság céljából kísérelte meg a fegyvert megszerezni.
A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság halmazati büntetésül ítélje a – közel másfél évig személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés hatálya alatt álló – vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre és magatartási szabályként írjon elő a részére indulatkezelési terápián történő részvételt.
- Két helyszínen is várja a látogatókat az Erőművek Éjszakáján
- Megújul a Bethlen Téri Színház
- „Lehetetlen nincs de a csodákra nálunk is várni kell”
- A télen is használható fémvázas pergolák előnyei
- Airbnb típusú szálláshelyek leáldozhatnak a VI. kerületben