Morawiecki az orosz oligarchák vagyona befagyasztását kéri Svájctól

Az orosz oligarchák  vagyona befagyasztását kérte Svájctól a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki, aki erről  az Ignazio Cassis svájci elnökkel folytatott varsói megbeszélését követően számolt be hétfőn.

Az orosz oligarchák vagyona befagyasztását kérte Svájctól a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki, aki erről az Ignazio Cassis svájci elnökkel folytatott varsói megbeszélését követően számolt be hétfőn. Az Ignazio Cassisszal közös sajtóértekezleten Morawiecki elmondta: a tárgyalás során elítélték az Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűnöket, és megbeszélték, hogyan vehetne részt Svájc – amely nem az Európai Unió tagja – “az emberi jogokat eltipró, brutális katonai erővel szembesülő kollektív cselekvésben”

. Ebben az összefüggésben elsősorban különféle szankciós mechanizmusokat vitattak meg, amelyek az Európai Tanács e heti brüsszeli értekezletén is napirendre kerülnek – számolt be Morawiecki. “Megfelelő módon” kell hozzáállni az orosz oligarchák Svájcban elhelyezett vagyonához, “vagyis be kell fagyasztani, el kell kobozni őket” – szorgalmazta, hozzátéve: azt kérte a svájci elnöktől, hogy országa “nagyon határozottan” kezelje az ügyet.

Újságírói kérdésre Morawiecki elmondta: a brüsszeli csúcstalálkozón az lesz a fő lengyel követelmény, hogy az egész Európai Unió “minél gyorsabban” mondjon le az orosz kőolajról, amely Moszkva fő bevételeit adja. “Fontos a földgáz és a szén is, de a költségvetési bevételek szempontjából, amelyeket majd a háborúra szánnak, mégis kevésbé lényegesek” – jegyezte meg. Morawiecki megköszönte, hogy Cassis készséget nyilvánított a Moszkvával szembeni újabb szankciócsomagokat illetően, valamint azt, hogy Svájc kész humanitárius segítséget nyújtani az ukrajnai menekülteknek, és részt vállalni az Ukrajna háború utáni felépítését célzó tervben is.

A svájci elnök megerősítette: országa teljeskörűen csatlakozott a Moszkvával szembeni uniós szankciókhoz, beleértve a legutóbbi, negyedik csomagot is. Hozzáfűzte: semleges államként Svájc nem nyújthat katonai segítséget Ukrajnának, és fegyvert sem szállíthat neki. Svájc eddig mintegy 10 ezer ukrajnai menekültet fogadott be – közölte Cassis, és megerősítette: a svájci kormány a múlt héten újabb, 80 millió svájci frank értékű kölcsönt hagyott jóvá a humanitárius segítségnyújtásra.

Ha érdekel a téma, javasoljuk a hír csoportját

Hozzászólok

Szólj hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .