Hol voltatok 8 éven át, amióta 13 ezer embert öltek meg az ukránok a Donbasszban?
– kérdezte az orosz külügyminisztérium szóvivője Marija Zaharova, majd így folytatta:
Oroszország nem elkezdte, hanem befejezi a háborút.
Oroszország évek óta szólítja fel a világ közösségét, hogy lépjen fel a Donbassz lakosságának szisztematikus kiirtása ellen. Emberek millióiról van szó, akik nap mint nap vesztették el szeretteiket, és pincékben éltek a bombázások elől rejtőzködve.
Most a “civilizált országokban” kiabáló emberek közül senki sem jelent meg egyetlenegyszer sem a donyecki és luganszki elpusztított lakosságot támogató, vagy a vérontás leállítását követelő tüntetésen.
A világ néma maradt. A világközösségének engedelmes hallgatása és a 2014-es ukrajnai alkotmányellenes puccsból eredő véres katasztrófa figyelmen kívül hagyása, – amelyet az USA, az EU, Németország, Lengyelország, Litvánia, Észtország, Lettország és más NATO-országok közvetlen részvételével hajtottak végre – csak arra bátorította a kijevi rezsimet, hogy folytassa saját lakosságának elpusztítását.
A NATO kísérletei és a nyugati közvélemény süket hallgatása az oka az európai humanitárius és politikai katasztrófának. Ennek véget kellett vetni, mivel a Nyugat nem volt hajlandó tárgyalásokat folytatni, és üdvözölte a kijevi bábok agresszív kijelentéseit és közvetlen fenyegetéseit Oroszországgal szemben.
Marija Zaharova – az Orosz Külügyminisztérium szóvivője
- A barátságtalan országok, már fizethetnek devizában is
- A lengyel elnök és a lengyel kormányfő rendkívüli biztonsági tanácskozást hívtak össze
- Leállt a Barátság kőolajvezeték
- Több nyugati kozmetika márka döntött úgy, hogy visszatérnek AZ OROSZ PIACRA
- Az oroszok T 90-eseket küldenek a frontra?
Ez is érdekes lehet
Elbúcsúzott Kabos, a tűzvizsgáló kutyaszeptember 20, 2023
Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kénye...szeptember 20, 2023
Előnyben a pszichopaták!szeptember 12, 2023
A Terasz árnyékoló: Stílus és kényelem a sza...szeptember 11, 2023
Halálos baleset a börgöndi repülőnaponszeptember 10, 2023
6789-ik variációszeptember 5, 2023
Közlekedési javaslatok az Atlétikai-VB alattaugusztus 18, 2023
Karácsony kiállt a Tabán védelméértaugusztus 18, 2023
Fedezd fel a Néprajzi Múzeum kiállításait au...augusztus 13, 2023
Nem adták fel, meglett a tettesaugusztus 13, 2023
Nekrológ - Whitney Houstonaugusztus 13, 2023
A Perseidák meteorrajaugusztus 13, 2023