A német Rheinmetall AG részvényvásárlással és tőkeemeléssel 25,12 százalékos tulajdont szerez a 4iG Nyrt.-ben, amellyel a magyar informatikai és távközlési cégcsoport legnagyobb nemzetközi befektetője lesz – közölte a korábban Mészáros Lőrinc cége, jelenleg pedig Mészáros volt üzlettársa, Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG.
A hazai közbeszerzéseken jelentős szereplőnek számító 4iG a közelmúltban vásárolta meg a román tulajdonú, magyarországi internet- és kábeltelevízió-szolgáltató céget, a DIGI-t, mintegy 232 milliárd forintért. Jászai Gellért cége ezen felül nemrég megállapodott a magyar állammal is, hogy többségi tulajdont szerez az Antenna Hungária Zrt.-ben.
A düsseldorfi székhelyű Rheinmetall AG világszinten jelentős hadiipari és járműipari vállalat. A cég gyártja többek között a Magyarország által is vásárolt Leopard 2 tankokat és Lynx gyalogsági harcjárműveket. A Lynx-eket ráadásul Magyarországon fogja gyártani a cég – adta hírül az RTL klub
Címlap: Lynx páncélozott gyalogsági harcjármű a német Rheinmetall és a magyar állam közös beruházásában épülő Lynx-harcjárműgyár bokrétaünnepségén Zalaegerszegen 2021. szeptember 10-én. – Fotó: Varga György / MTI
- SAJTÓKÖZLEMÉNY – Megújult Jehova Tanúi 16. kerületben található oktatási épülete
- Mini Dubaj, 500 méteres torony, Liszt Ferenc reptér
- Hatalmas sikerrel zajlott a 33. Csepeli Sváb Bál
- Az esküvő varázsa: Miért fontos a profi esküvői DJ és a tökéletes bevonuló zene?
- Miért Ideálisak a lapos műanyag tartályok víztárolásra és folyadéktárolásra?