Szijjártó New York

Szijjártó – Manhattanből jelentkezem

Újabb feladatokat kap az ENSZ terrorizmusellenes központjának budapesti regionális irodája – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, miután találkozott a terrorizmusellenes tevékenység koordinálásáért felelős ENSZ-főtitkárhelyettessel, Vlagyimir Voronkovval.

    Szijjártó Péter New Yorkból bejelentkezve hivatalos közösségi oldalán azt mondta, újabb és újabb funkciókat telepítenek Budapestre. Ilyen lesz például a balkáni országokkal a terrorizmus finanszírozását visszaszorító program, létrejön egy közös terrorizmus-megelőzéssel foglalkozó akadémia és a légi közlekedés biztonságáról szóló képzéseknek is Budapest lesz a helyszíne.


    Az ENSZ terrorizmusellenes tevékenységének egyre nagyobb részét fogják Budapestről koordinálni – mondta a politikus.
    A miniszter elmondta, hogy találkozni fog António Gutteres ENSZ-főtitkárral, akivel – mint mondta – számos kérdésben nincsenek egy állásponton, de vannak olyan ügyek, amelyekben szoros az együttműködés.
    Az elmúlt időszak pénzügyi, migrációs, pandémiás válságai, kihívásai rámutattak, hogy sokkal hatékonyabb politikai együttműködésre és összefogásra van szükség. “Itt lenne az ideje, hogy ha emberéletekről van szó, akkor ne politikai ideológiák mentén vitázzunk” – fogalmazott, hozzátéve: az ENSZ szerepének meg kell erősödnie, és ebben a szervezet számíthat Magyarországra.

🍎Itt még javában zajlik a nap

🍎Itt még javában zajlik a nap

Közzetette: Szijjártó Péter – 2022. január 19., szerda
Hozzászólok

Szólj hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .