Öngyilkos lett Sinéad O’Connor fia

Az Ír énekesnő fiát pénteken reggel látták utoljára.

Shane O’Connor csütörtökön tűnt el az írországi Newbridge-ből. Utoljára péntek reggel látták a dublini Tallaght 24 körzetben. A rendőrség szombaton megerősítette a tinédzser halálhírét.

Sinéad O’Connor az eltűnés után a közösségi médiában is üzent fiának, és kérte, hogy keresse őt, és ne ártson magának.

A fiú 17 éves volt.

Az énekesnő öt évvel ezelőtt szintén eltűnt pár napra Chicagóban, de végül két nap után rátaláltak.

Az énekesnő első sikerei közé tartozott a U2 együttessel készített Nothing Compares

A TMZ akkor azt írta, hogy az énekesnő veszélyben lehet, és eltűnése körülményei valamint előélete alapján nem lehet kizárni, hogy öngyilkosságot kísérelt meg.

(Guardian)

Sinéad O’Connor

  1. december 8-án született Dublinban John és Marie O’Connor gyermekeként.

Főiskolai tanulmányait a Dublini Zeneművészeti Főiskolán végezte.

1984-től a dublini InTua Nua tagja volt. 1987 óta szólista, az Ensign kiadóhoz szerződött. Berlinben a The Wall című koncerten ő is szerepelt. Az Amnesty International javára Peter Gabriellel turnézott. 1990-ben egy dalt énekelt (You Do Something to Me) az AIDS-betegek megsegítésére készült Red, Hot’n’Blue című nagylemezen.

1991-ben a People magazin beválasztotta az 50 legszebb ember közé.

Megosztom
  Duguláselhárítás Budapest