Az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt – közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken, Budapesten.
A miniszter úgy folytatta, hogy az ezt követően zajlott vizsgálatok az „Árpádok” DNS-ét alcsoportokra bontották, aminek eredményeképpen „térben és időben” is el tudták helyezni őket a történelemben. A dinasztia az ókori Baktria, a mai Afganisztán északi területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt – hívta fel a figyelmet Kásler Miklós.
A témában Neparáczki Endre olyan megállapításokat tett, amelyek „döntő mértékben” befolyásolják a magyarság eredetének kérdését – hangsúlyozta Kásler Miklós arra is kitérve, hogy a tizenegy tudományos igazgatósággal működő Magyarságkutató Intézet „összegyűjtötte mindazt, ami a magyar eredettel kapcsolatos”.
A miniszter köszönetét fejezte ki Erdő Péter bíborosnak aki engedélyezte a mintavételt és a vizsgálatok elvégzését.
Kásler Miklós a vizsgálatok módszertanáról a többi között elmondta: sikerült meghatározni az „Árpádokra” jellemző DNS-szakaszt a III. Bélaként meghatározott férficsontvázból vett mintában. Mások mellett sikerült beazonosítani II. (Vak) Béla csontvázát is a Mátyás-templom altemplomi szarkofágjában eltemetett maradványok között – tette hozzá.
- Két helyszínen is várja a látogatókat az Erőművek Éjszakáján
- Megújul a Bethlen Téri Színház
- „Lehetetlen nincs de a csodákra nálunk is várni kell”
- A télen is használható fémvázas pergolák előnyei
- Airbnb típusú szálláshelyek leáldozhatnak a VI. kerületben