Hetedik lett a női tőrválogatott, a rekorder Mohamed Aida is pástra lépett

A magyar női tőrválogatott megnyerte utolsó mérkőzését, ezzel a hetedik helyen végzett a fegyvernem csütörtöki csapatversenyében a tokiói olimpián. Mohamed Aida is pástra lépett, így hetedik ötkarikás szereplésével magyar rekorderré lépett elő.

A Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Mohamed összeállítású együttes az olaszoktól és a kanadaiaktól elszenvedett vereség után a helyosztón 45-28-ra legyőzte az egyiptomiakat, és az afrikai gárdát megelőzve zárt a nyolccsapatos mezőnyben.


    Kezdésként Kondricz 5-3-ra kikapott Nora Mohamedtől, hamarosan azonban már a magyaroknál volt az előny, köszönhetően Pásztor és Kreiss Jara Elsarkavi, illetve Noha Hani elleni győzelmének. Az első kör után 15-11, a másodikat követően pedig – amelyben az egyiptomiak becserélték Marjam Elzohejrit – 30-18 volt az állás.


    A harmadik kört a magyar csereember, a Kreiss helyére beállt Mohamed Aida kezdte Elsarkavi ellen, 5-5-öt vívott, majd Kondricz és Pásztor egy-egy sikeres asszójával fejeződött be a küzdelem.


    „Csalódott vagyok, mert úgy gondolom, hogy ebben a csapatban több volt. Bíztam egy szebb helyezésben

– mondta az MTI-nek Mohamed Aida.

– Az olaszok ellen nagyon jól küzdöttek a lányok, és nagyon jól helyt álltak, a kanadai mérkőzés azonban csalódás volt a számomra. Nekem egy asszóra volt lehetőségem, itt az egyiptomiak elleni utolsó találkozón.”


    Az UTE tőrözője azt mondta, ha választani kell, biztosan nem ez a kedvenc olimpiája, részben a Covid-helyzet és az ebből fakadó nehézkes, korlátok közé szorított felkészülés miatt.


    „A 2000-es sydneyi játékok volt az egyik legkedvesebb a számomra, a szabadság, a barátságos hangulat miatt”

– tette hozzá.
    Az 1993-ban világbajnoki második, 2007-ben csapatban Európa-bajnok, 45 éves Mohamed Aida – aki a tokiói megnyitón Cseh Lászlóval együtt a magyar zászlót vitte – legjobb olimpiai eredménye a 2004-es egyéni és az 1996-os, valamint 2008-as csapat negyedik hely.


    Eredmények:
    női tőr, csapatverseny:
    negyeddöntő:
Olaszország-Magyarország 45-32
Orosz olimpiai csapat-Egyiptom 45-21
Franciaország-Kanada 45-29
Egyesült Államok-Japán 45-36
    az 5-8. helyért:
Kanada-Magyarország 45-33
Japán-Egyiptom 45-27
    elődöntő:
Orosz olimpiai csapat-Egyesült Államok 45-42
Franciaország-Olaszország 45-43
    az 5. helyért:
Kanada-Japán 45-31
    a 7. helyért:
Magyarország-Egyiptom 45-28
    később:
bronzmérkőzés 11.30
döntő 12.55


Megosztom