
Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy rendőr ellen a Dunakeszi Járásbíróságon.
A vádirat lényege szerint a vádlott 2019 májusában – szolgálaton kívül –személygépkocsival közlekedett a kétirányú, irányonként egy-egy forgalmi sávval rendelkező M2 jelzésű autóúton, Budapest irányából Vác felé.
Ugyanebben az időben a vádlottal szemben Budapest irányába haladt egy nyergesvontatóból és egy félpótkocsiból álló járműszerelvény.
A vádlott haladása során az autóút egy pontján nem a jármű előtti útszakaszt figyelte, ezért nem észlelte, hogy az általa vezetett személygépkocsi az úttest felezővonalát átlépte, és fokozatosan áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba.
A szemből, szabályosan közlekedő teherautó vezetője észlelve azt, hogy a vádlott autója teljes terjedelmével áttért az általa használt forgalmi sávba, a járműszerelvényt jobbra kormányozta, majd a frontális ütközés elhárítása érdekében késedelem nélkül vészfékezett, az ütközést azonban így sem tudta elhárítani.
A baleset következtében a vádlott utasa súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, ezért a helyszínen életét vesztette, míg a vétlen teherautó vezetője könnyű sérülést szenvedett.
- Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen?
- Könyvelés Budapesten – Miért a jó könyvelő a legjobb befektetés?
- Polgármesterünknek sem tetszik minden, amit fent csinálnak
- Forró Tamásra emlékezve – A láthatatlan tévés legendája
- Teljesen leállt a baleseti sebészet a Szent János Kórházban