Újszülött halál Budaörsön

Megosztom

Az édesanya úgy döntött, hogy nem Miskolcon, hanem Budaörsön szüli meg gyermekét, de nem egy kórházat keresett fel, hanem egy lakásban akarta világra hozni gyermekét.

Miskolcról egészen Budaörsig utazott szerdán hajnalban egy 35 éves nő, hogy háborítatlan körülmények között hozhassa világra gyermekét néhány órával később, aznap délelőtt egy ottani lakásban, bába vezetésével, ám a kisfiú nem sírt fel a születéskor – írja a telex.hu

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a lapot a Bors érdeklődésére azt tájékoztatta, hogy

ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják azt is, hogy pontosan mi okozta a kisfiú halálát, és kórházi körülmények között segíthettek-e volna rajta.


Megosztom