Másfél hónapig eszméletlen volt, majd belehalt az agysérülésébe az a férfi, akit szemen szúrtak egy csavarhúzóval Kőbányán, a Bihari utcában.
A vádlott egy villamosmegállóban kialakult konfliktust után, a sértett testvérét egy csavarhúzóval megütötte. A sértett a testvére védelmére kelt, a vádlott ekkor szúrta meg a sértett férfit, aki az elszenvedett sérülések következtében másfél hónappal később a kórházban meghalt.
A vádirat szerint a vádlott – egy most 30 éves férfi – 2019. április 29-én, reggel, a X. kerület, Bihari utca és Balkán utca kereszteződésében lévő villamosmegállóban, több ismerősével, köztük az ügy későbbi sértettjével és annak testvérével beszélgetett, italozott.
A vádlott egy idő után a társaságból több személlyel is vitába keveredett és velük szemben agresszívan, támadólag lépett fel, amit a társaságból az egyik férfi szóvá is tett. Őt ezért a vádlott arcon ütötte, emiatt a férfi a megállóból a villamos sínekre sodródott. Ezután a vádlott őt a villamossíneken még meglökte, majd ismételten megütötte.
A vádlott ezután elhagyta a villamosmegállót, átment a Bihari utcában lévő egyik társasházhoz. A későbbi sértett testvére a vádlott után indult, hogy ő is szóvá tegye neki az agresszív viselkedését. A vádlott erre a nála lévő csavarhúzó nyelével homlokon ütötte a férfit.
Az ügy sértettje mindeközben a villamosmegállóban állóktól tudomást szerzett arról, hogy a vádlott a testvérét megtámadta, emiatt a vádlottat felelősségre akarta vonni, ezért utána ment. A vádlott ezt észlelte, ezért ő is megindult a sértett irányába, majd amikor egymáshoz értek, a sértett arcon ütötte a vádlottat. Az ütéstől a vádlott a földre került, de azonnal fel is állt onnan, és a nála lévő csavarhúzó hegyével, nagy erővel megszúrta a sértettet a fején, majd elmenekült a helyszínről.
A szúrást követően a sértett azonnal eszméletét vesztette, és a továbbiakban már vissza sem nyerte azt. A bántalmazás következményeként keletkezett súlyos agysérülés miatt – a cselekmény után rövid idővel megkezdett és azután a heteken át tartó folyamatos, szakszerű és intenzív kórházi ellátás ellenére – 2019. június 14-én meghalt.
A terheltet a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói másfél órán belül a helyszín közelében elfogták.
A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben emberölés bűntette és garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozva.
Az üggyel kapcsolatban a rendőrség korábbi közleménye, és a terhelt elfogásáról készült fotók az alábbi linken megtekinthetők. http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/megszurta-egy-csavarhuzoval#1
Az emberölést közvetlenül megelőző garázdaságról a videó (térfigyelő kamera felvétele) itt megtekinthető: