Melbourne

Tenisz – Fucsovics meccslabdákról verte Wawrinkát

Fucsovics Márton három mérkőzéslabdát hárítva legyőzte a háromszoros Grand Slam-bajnok svájci Stan Wawrinkát az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában.

    A magyar Davis Kupa-válogatott vezére – aki a nyitókörben az ausztrál Marc Polmanst búcsúztatta – előzőleg úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy nagyon várja kettejük ötödik csatáját.
    „Jó meccs lesz! Most fordul majd a kocka, és neki lesz inkább vesztenivalója. Nem félek a meccstől, sokkal jobban szeretek kiemelt játékosokkal játszani, mert jobb, ha őket nyomja az esélyesség terhe” – fejtette ki a találkozó előtt.
    Az előző négy összecsapásból az ATP-rangsorban 55. Fucsovics egyet tudott megnyerni, 2018-ban Genfben, amikor végül megszerezte karrierje eddigi egyetlen tornagyőzelmét.
    A 10 500 férőhelyes John Cain Arenában rendezett ötödik meccset a magyar játékos kezdte jobban, és 3:1-re elhúzott. A 35 éves olimpiai bajnok – aki 18. a világranglistán, de volt harmadik is – 4:4-nél utolérte őt, ám 5:5 után megint elbukta az adogatását, ami már a nyitószettjébe került.
    A folytatásban a nyíregyházi teniszező – akit tavaly a szupersztár Roger Federer állított meg a melbourne-i nyolcaddöntőben – bátor ütésekkel 4:0-ra vezetett, és alig 33 perc alatt dupla játszmaelőnybe került.
    Az Australian Open 2014-es bajnoka azonban nem adta fel, a harmadik felvonás elején rögtön brékelt, majd a különbséget tartva szépített. A negyedik szett a másodikhoz hasonlóan ismét simábban alakult, a svájci 4:0-ra, majd 5:1-re elhúzott, és szűk három óra elteltével kiegyenlített.
    Jöhetett a döntő játszma, ebben Fucsovics 4:3-nál elvette riválisa adogatását, de nem tudta kiszerválni a mérkőzést. Wawrinka újra „feltámadt”, és rövidítésre mentette a szettet, amely ötödik játszmáról lévén szó, nem hét, hanem tíz nyert pontig tartott. A tie-breakben az ellenfél a védjegyének számító fonák egyenesekkel 6-1-re meglépett, majd 9-6 után három meccslabdát sem tudott kihasználni. A hajrá egyértelműen Fucsovicsé volt, aki megfordította az állást, és 3 óra 59 perc elteltével boldogan terült el a pályán.
    „Két napja volt a 29. születésnapom, de most kilencvennek érzem magam, nagyon elfáradtam” – kezdte értékelését mosolyogva. „Hihetetlen buzdítást kaptam az itteni magyaroktól, emellett erős voltam mentálisan és fizikálisan is. Sokat vagyok a konditeremben, nagyszerű csapatom és erőnléti edzőm van, rengeteget tréningezünk, ennek az eredménye ez a siker. Ami Stant illeti, tudtam, hogy visszajön a harmadik szettben, nagyon kemény ellenfél és persze háromszoros Grand Slam-bajnok is.”
    Fucsovics végül elárulta, hogy a melbourne-i a kedvenc GS-versenye:
    „Kétszer nyolcaddöntőztem is, és most is élvezem a pillanatot no meg a napfényt, otthon ugyanis lezárások vannak, és esik a hó” – mondta.
    Eredmény:
    férfiak, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
    ——————————————
Fucsovics Márton-Stan Wawrinka (svájci, 17.) 7:5, 6:1, 4:6, 2:6, 7:6 (11-9)

Hirdetés

    Megosztom