A jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága pénteken 14 mérkőzésre eltiltotta Szabad Kevint, az Újpest játékosát, aki csütörtökön a Ferencváros elleni rangadón ütközött Berger Ákos játékvezetővel, és súlyos agyrázkódást okozott neki.
A fegyelmi határozat indoklása szerint Szabad Kevin a játékvezető pozícióját figyelmen kívül hagyva korcsolyázott, és hátulról lapocka magasságban ütközött vele a mérkőzés negyedik percében.
A játékos nem tett kísérletet az ütközés elkerülésére, mozgásán nem változtatott, nem kísérelt meg fékezni vagy irányt váltani. A közelgő ütközéskor vállával a játékvezető irányába mozdult, vele szándékosan ütközött.
Berger Ákos az eset következtében a jégre került, ott ápolták hosszú percekig, majd mentővel kórházba szállították, ahonnan péntek reggel engedték haza.
A magyar szövetség honlapján elmondta, súlyos agyrázkódása van, de törést nem állapítottak meg nála, és a koponya CT-je is negatív lett.
A fegyelmi határozat szerint a játékvezetővel való bármilyen kontaktusra nincs enyhítő körülmény.
A 14 mérkőzéses eltiltást az UTE következő Erste Liga- és Magyar Kupa-mérkőzésein kell letölteni, a klubnak pedig 500 euró (179 ezer forint) pénzbüntetést kell fizetnie.
A csütörtök esti rangadót hosszabbítás után a listavezető Ferencváros nyerte 3-2-re.
Most érkezett
- Eddigi részvételi adatokon 2026.04.12. at 12:29
A mai választás (2026. április 12.) eddigi részvételi adatai alapján abszolút rekord dőlhet meg. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) jelentései The post Eddigi részvételi adatok appeared first on Budapest Magazin.
- Visszatér a Heti Hetes – új arcokkal, régi hangulatbanon 2026.03.24. at 18:47
Közel egy évtized után újra képernyőre kerül a Heti Hetes, az RTL ikonikus közéleti-kabaré műsora. A formátum, amely egykor meghatározta The post Visszatér a Heti Hetes – új arcokkal, régi hangulatban appeared first on Budapest Magazin.
- Megújult a Thököly út egy fontos szakasza – nem kátyúzás, hanem valódi felújítás történton 2026.03.23. at 18:00
Befejeződött a Thököly út Hungária körút és Mexikói út közötti szakaszának felújítása – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. A munkálatok The post Megújult a Thököly út egy fontos szakasza – nem kátyúzás, hanem valódi felújítás történt appeared first on Budapest Magazin.


