•  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Két kategóriában is díjat kapott Thomas Kornél a Müpa Zeneműpályázatán; a karmester-zeneszerzőt szóló- és kamarazenei, valamint kamarazenekari és kamaraszimfonikus művek csoportjában is elismeréssel jutalmazták.

Hirdetés

Ózonos és nanotechnológiás fertőtlenítés gépjárművekben, egészségügyi intézményekben, magánlakásokban, szállásokon szerződéssel. Csak egy telefon. Hívja a +36 20 456 8680-as telefonszámot

    Thomas Kornél, az új karmesternemzedék tehetséges képviselője 15 év kihagyás után kezdett el zeneszerzéssel foglalkozni – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
    A művész már gyerekkorában foglalkozott zeneszerzéssel. Középfokú zeneszerzés és karvezetői tanulmányait a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte el. Ezt követően a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst karmesterképző szakán diplomázott.


    Másfél évtized alatt kisebb-nagyobb, rövidfilmekhez kapcsolódó projektekben voltak ugyan zeneszerzési próbálkozásai, de nem volt velük elégedett.
    A zeneszerzésben a koronavírus megjelenése hozott számára változást. Thomas Kornél a tavaszi, első hullám idején huzamosabb ideig Amerikában tartózkodott, és klarinétművész felesége unszolására végül komponált egy új művet. A darab olyan jól sikerült, hogy tavasszal bemutatják a Kutztown Egyetemen, illetve az ICA (Nemzetközi Klarinét Szövetség) is beválasztotta a nyári programjába.
    Ez a siker végre meghozta a fiatal karmester kedvét a zeneszerzéshez és egy hegedűduóval, valamint egy vonós zenekari darabbal nevezett a Müpa 15., jubileumi évada alkalmából meghirdetett zeneműpályázatra.
    A versenyre a dzsessztől a musicalen át a kórus- és nagyzenekari művekig, 14 kategóriában nevezhettek a magyar zeneszerzők. A pályázatra idén több mint 250 munka érkezett.

Kultúra

Ezt is olvassa el!
+1

Ha érdekesnek találtad, írd meg véleményed

Tags:

Comments are closed.