•  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Szigorú járványügyi intézkedéseket kell betartaniuk azoknak a szurkolóknak, akik a Puskás Arénában tekintik meg jövő csütörtökön a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzést, a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München és az Európa-ligában diadalmaskodó Sevilla összecsapását.




Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője az MTI-nek csütörtökön elmondta, az MLSZ és az UEFA mindent megtesz a mérkőzésre kilátogató szurkolók egészségének védelme érdekében. A koronavírus-járvány kirobbanása óta a budapesti találkozó lesz az első olyan hivatalos UEFA-mérkőzés, amelyet nézők előtt rendeznek meg, az UEFA pedig folyamatosan alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, és minden lehetséges intézkedést meghozott a találkozó biztonságos megrendezése érdekében.
Sipos Jenő elmondta, a Puskás Aréna teljes kapacitásának mindössze harminc százalékát használják ki a szurkolók. A belépéskor mindenkinek testhőmérséklet-mérésen kell átesnie (37,8 C vagy afölötti testhőmérséklettel nem lehet belépni a stadionba). A maszk használata kötelező a stadion területére való belépés után, az arénában történő mozgásnál, az ülőhely elfoglalása után pedig ajánlott. A drukkereknek tartaniuk kell a másfél méteres távolságot – kihelyezett jelölések segítik őket -, a szervezők ezt a lelátó elfoglalható helyeinek kialakítása során is figyelembe vették.
Az MLSZ szóvivője a külföldről érkező szurkolókkal kapcsolatban elmondta, ők kizárólag 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-teszttel léphetnek be az országba. A Németországból és Spanyolországból érkező szurkolók mozgása elkülönítve történik, így az utazás, a stadion megközelítése és elhagyása során sem érintkeznek másokkal.
Azok a drukkerek, akik a koronavírusra jellemző tünetek bármelyikét észlelik magukon, illetve akik a mérkőzést megelőző 14 napban pozitív COVID-tesztet produkáltak, vagy kapcsolatban álltak ilyen személlyel, nem léphetnek be a stadionba. Ezekben az esetekben az UEFA visszatéríti a jegyek árát.
Sipos Jenő hozzátette, az UEFA és az MLSZ a mérkőzés megtekintésével kapcsolatos minden részletre kiterjedő közös kiadványt készít a szurkolók számára, amelyben megtalálhatók a közlekedéssel, biztonsággal, egészségvédelemmel kapcsolatos információk, intézkedések.

Ezt is olvassa el!
Vívó-vk – Ezüstérmes a férfi kardcsapat Kairóban

 Ezüstérmet nyert a magyar férfi kardválogatott a kairói világkupa-versenyen, ezzel megerősítette második helyét az olimpiai kvalifikációs rangsorban, így gyakorlatilag biztos, Tovább

Foci – MK döntő korlátozott nézőközönséggel

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szombaton közölte, hogy kedden 10 órakor indul a jegyértékesítés a Magyar Kupa szerdai döntőjére, amelyen Tovább

A Honvédé a Magyar Kupa

A csapat története során nyolcadik alkalommal nyerte el a trófeát.

Jónyer István 70 éves

Gálaműsorral köszöntötték

Elhunyt Szívós István vízilabdázó

Életének 72. évében elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szívós István, az FTC egykori klasszis vízilabdázója, aki később edzőként és Tovább

Kőbevésett ígéret

Stadion helyett olyan szabadidő- és tömegsport-központ jön létre Ferencvárosban, amely alkalmas nagy sportrendezvények megtartására is - mondta Baranyi Krisztina, a kerület Tovább

Fucsovics két helyet rontott

Fucsovics Márton hét helyet rontva a 73., Balázs Attila pedig három pozíciót javítva 106. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, melynek Tovább

Közlekedési korlátozások lesznek a Puskás Stadionnál

Közel 70 000 szurkoló érkezése várható a 2019. november 15-ei futballmérkőzésre. A sportlétesítmény biztonságos megközelítése érdekében kérjük az állampolgárok fokozott Tovább

Kalmár nem játszik Wales ellen

Kalmár Zsolt bokatörést szenvedett a pénteki Magyarország-Uruguay barátságos labdarúgó-mérkőzésen, amely a Puskás Aréna avatása volt egyben. (adsbygoogle = window.adsbygoogle || Tovább

0 0 vote
Article Rating

Ha érdekesnek találtad, írd meg véleményed

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments