Hitlert méltatta, de nem úgy gondolta

Megosztom

Arold Péter

 

” ’36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejetett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után. Aztán ami utána történt, az már nem igazán fér ebbe a képbe bele.”

E szavakkal méltatta Újbuda DK-s polgármestere Hitlert tevékenységét a háború előtti időszakáról.

 




Természetesen a kormányközeli médiák és a közszolgálati  is vércseként csapott le az egyébként szerencsétlen mondatokra, így a kerület ellenzéki polgármestere úgy érezte közleményben kell helyre tenni a dolgokat.

„Senki nem gondolhatja komolyan, hogy Adolf Hitlert mentegettem. Zsidó családból származom. A nagyszüleim, három nagybátyám és két nagynéném soha nem jöttek haza Auschwitzból, csak édesanyám részesült ebben az isteni szerencsében. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy én Adolf Hitlert mentegettem. Éppen arra hoztam őt példaként egy közterület átnevezésére vonatkozó indítvány kapcsán, hogy minden történelmi személy munkásságát csak egyben, egészben lehet nézni. Aki náci diktátorként, milliók gyilkosaként – többek között családom egy részének gyilkosaként is – vonult be a történelembe, azt nem lehet utólag ilyen vagy olyan időszakokra hivatkozva mentegetni. Ebben az ügyben ugyanakkor akaratomon kívül nagyon rosszul, könnyen félreérthetően, meggyőződésemmel ellentétesen fogalmaztam, azt gondolom, ez volt talán életem legszerencsétlenebb mondata. Ezért mindenkitől bocsánatot kérek! Természetesen polgármesterként, újbudaiként, baloldaliként és demokrataként hiszek az emberek egyenjogúságában és az emberi méltóság egyetemességében, és elutasítok mindent, ami ezzel ellentétes.”

A vélemény egyébként a kerület egyik közterületének az elnevezése okán hangzott el csütörtöki ülésen, ahol arról kellett dönteni, hogy legyen-e a kerületben Nelson Mandeláról elnevezett tér, vagy sem.  Ezt még az előző főpolgármester kezdeményezte, majd visszavonta,  most Karácsony újbóli előterjesztéseként jutott el a XI. kerület elé a téma.

Ha érdekli a téma, a mondat és az azt követő vita megtekinthető ezen a hivatkozáson is, vagy itt.

 


Megosztom