Kukába bújt a sorozatbetörő

Megosztom

Az V. kerületi nyomozók elfogták azt a 32 éves férfit, aki több betöréses és besurranásos lopás elkövetése miatt próbált meg elmenekülni a rendőrök elől.



Futva próbált menekülni az őt felismerő rendőrök elől a 32 éves budapesti V. Attila, aki a gyanú szerint 2019. október 5. és 2020. február 16. között Budapest III., V. és VI. kerületében több lakásba betört, vagy épp olyan ingatlanokból lopott, ahol a lakók bejárati ajtót bár becsukták, de kulcsra nem zárták.

A férfi a legtöbb esetben könnyen bejutott a nyitva felejtett otthonokba, majd ami a keze ügyébe akadt, elvitte. Pénzt, ékszereket, órákat, mobiltelefonokat, és egy kamerát is ellopott, melyeknek az összértéke meghaladja a 13 millió forintot.

A nyomozók azonosították a betöréssorozat elkövetésével gyanúsítható 32 éves V. Attilát, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A belvárosi nyomozók 2020. március 12-én felismerték V. Attilát a XIX. kerületi Ady Endre úton, aki a rendőröket meglátva menekülni kezdett, majd beszaladt két épület közé. A rendőrök munkáját egy babakocsit toló kismama segítette, aki megmutatta, hogy hova bújt a feltételezett elkövető. A nyomozók ezután elfogták V. Attilát, aki egy szeméttároló konténerben rejtőzködött.

A férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol hétrendbeli lopás bűntett, kétrendbeli lopás vétség kísérlet és egyrendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök V. Attilát – mivel egy ellene korábban lefolytatott büntetőügyben nem kezdte meg jogerősen kiszabott büntetésének letöltését – büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.


Megosztom