A festő, a grafikus és a textiles

Az Óbudai Múzeum „Bán-Lazetzky”– Egy óbudai művészcsalád című kiállítása a városrész egy prominens családjának állít emléket.

Hogyan fonódik össze egy család és a város élete? Mit adhat a város egy alkotónak, és miként válhat egy családtörténet a város identitásának részévé? Hogyan hat egymásra a családi örökség és a kollektív emlékezet? Az Óbudai Múzeum „Bán-Lazetzky” – Egy óbudai művészcsalád című kiállításán ezekre is választ kapunk.

A hiánypótló tárlat Óbuda egyik prominens családjának állít emléket, miközben teljesítményüket a közösség örökségévé is teszi.

A kiállítás elején rögtön kapunk egy részletes családfát. Az is kiderül, hogy a Bán-Lazetzky család története jellegzetes óbudai családtörténetként indul. A sziléziai Schlattenből a 19. században Óbudára került Lazetczky Ferenc még szőlőtermesztéssel foglalkozott. Azonban a szőlővész miatt fia, Márton merész vállalkozásba vágott: kitanulta a kőműves- és építőmesterséget, majd minden vagyonukat beáldozva műhelyt nyitott feleségével. A 20. század elejétől egyre több lakóház tervezésével és építésével bízták meg a mestert – ezek közül ma is számos látható Óbudán –, így a család egzisztenciája megerősödött, ezzel együtt pedig megnőtt a presztízsük, a városban betöltött szerepük is.

Hozzászólok

hozzászólás lezárva.