Szeretnéd megosztani?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Áttekinti a Lánchíd rekonstrukciójára vonatkozó terveket és a közbeszerzési kiírás feltételeit a főváros a beruházás költségeinek csökkentése érdekében – döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely kimondta: szükségesnek tartja a Lánchíd felújítását a környék többi fejlesztésével összehangolt módon.




A képviselők 19 igen szavazattal, három tartózkodás mellett fogadták el a főpolgármester előterjesztését. Karácsony Gergely hangsúlyozta: a projekt nem halasztható, a hidat mindenképpen fel kell újítani, akár a váralagút rekonstrukciójának későbbre ütemezésével.
Az előterjesztésben emlékeztettek: a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a váralagút felújítására beérkezett ajánlatok értékelése alapján megállapították, hogy a rendelkezésre álló teljes beruházási összeg – 23 milliárd 366 millió forint – önmagában sem elegendő a Lánchíd rekonstrukciójára.
Karácsony Gergely ezért javasolta az említett feladatok kivitelezési sorrendjének felülvizsgálatát és időbeli ütemezésének újragondolását, valamint azt, hogy kezdeményezzék a kormány által az alagút felújítására vállalt 6 milliárd forint támogatási összeg felhasználásának átcsoportosítását a legsürgősebb elemre, a Lánchídra.
A közgyűlés szükségesnek tartja, hogy a Lánchíd felújítását követő, a belváros forgalomcsillapítását is szolgáló forgalmi rendi javaslat a budapestiekkel folytatott párbeszéd eredményeként szülessen meg.
A képviselők felkérték Karácsony Gergelyt, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa keretei között folytasson tárgyalásokat a kormánnyal a Lánchíd és az ahhoz kapcsolódó beruházások megvalósításának pénzügyi, műszaki feltételeiről és az ütemezésekről.
Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) kezdeményezte, a városvezetés – az eredeti terveknek megfelelőn – egyszerre valósítsa meg a Lánchíd és az alagút felújítását.
Horváth Csaba (MSZP) egyetértett ezzel a felvetéssel, ugyanakkor szerinte a kormánynak ehhez kiegészítő fedezetet kell biztosítania.
Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere azt mondta, mindig arra van pénz, amire szeretné egy városvezetés.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) frakcióvezető úgy fogalmazott, a városházi többségnek abba kellene hagynia a kormányt támadó kampányt és bele kellene kezdenie az érdemi munkába.
V. Naszály Márta (Párbeszéd), az I. kerület polgármestere azt mondta, a két beruházás különválasztása anyagi kényszer miatt merült fel.
Tüttő Kata főpolgármester-helyettes elmondta, a fővárosnak azért is küzdenie kell, hogy saját adóbevételeiből legalább annyit visszakapjon, amennyi közútjai és hídjai fenntartásához szükséges.
Új cégvezetőkről is döntött a közgyűlés: a Budapest Film Zrt. igazgatója Liszka Tamás, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. vezetője Faix Csaba lesz február elsejétől.
A képviselők döntöttek arról is, hogy a Budapesti Sportszolgáltató Központ vezetője Józsa Alíz, a REK Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. ügyvezetője pedig Borbélyné Balog Zsuzsanna lesz.
Karácsony Gergely közölte: a cégek vezetésére nyilvános pályázatot írtak ki, és érdemi verseny alakult ki a jelöltek között.
Hassay Zsófia a javaslat vitájában kifogásolta azt a technikát, hogy az előterjesztésben előzetesen nem nevezték meg a cégek kiválasztott vezetőit. Nem tudtak tájékozódni sem a pályázatokról, sem a pályázókról – mondta, és értetlenségének adott hangot amiatt, hogy indoklás nélkül cserélik le a cégvezetőket. A politikus álságosnak nevezte a kinevezéseket, mert szerinte az év végi díjazásokról adott tájékoztatóból látszik, hogy a főváros vezetői kikkel akartak tovább dolgozni és kikkel nem.
A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. új igazgatója – aki Óvári Gyulát váltja a társaság élén – az ELTE bölcsészkarán, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédiaszakán szerzett diplomát. 2015-től a Budapesti Metropolitan Egyetem Médiaművészeti Intézetének vezetője, 2013 és 2017 között szakvezetője. Oktatási tapasztalatokat szerzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média-design szakán, emellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájában az interaktív filmnyelv elméleti kérdéseit kutatja. Az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál alapítója és fő szervezője, tizenhat éve hozza el Budapestre a világ mértékadó animációs alkotásait – írták. Fesztiválszervezőként és filmforgalmazóként komoly kapcsolatrendszerrel rendelkezik.
Közölték, hogy a Budapest Film Zrt. új vezetőjének feladata, hogy az art mozik hálózatának fejlesztésével megőrizze a város kulturális sokszínűségét, színvonalas programokkal növelje az egyedülálló értékeket közvetítő filmszínházak jelentőségét és a budapesti közönséget kiszolgálva fenntartsa a minőségi mozgóképkultúra iránti igényt.
Közleményben tudatták azt is, hogy Faix Csaba kommunikációs szakember, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. új igazgatója – aki Kégler Ádámot váltja a társaság élén – az ELTE bölcsészkarán, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végezte tanulmányait. 2005-2012 között a TV2 politikai újságírója; 2010-ben Prompt Media Hungary Kft. néven önálló céget alapított, amely tréningek szervezése mellett videófilmeket és “employer branding stratégiákat” készített. 2014-től 2020-ig a Prezi nemzetközi kommunikációs vezetője. Ez a nemzetközi kitekintés alkalmat adott arra, hogy megismerje a világ marketingstratégiai trendjeit, elsők között használja a márkaépítés új eszközeit – olvasható a kommünikében.
A Budapesti Városarculati Nonprofit Zrt. Faix Csaba vezetésével a jövőben a főváros márkaépítéséért felel, és egyesíti majd a ma még különféle szervezeteknél lévő feladatokat – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Címlapfotó: Arold Péter fovarosunk.info

 

Ha érdekesnek találtad, írd meg véleményed

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..