Kiss Márta 2001-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem festő-restaurátor szakán. Miután fél évet Chicagóban élt, és útja a távol keletre, Indonéziába vezette, eldöntötte, hogy csak a festészettel fog foglalkozni.
Jáván a festés mellett meséket gyűjtött, fordított és illusztrált, amiből 2008-ban egy könyv is született a Naphegy Kiadó gondozásában. 2019-ben Indonéziában jelent meg egy általa válogatott és illusztrált magyar mesekönyv. Rendszeresen kiállít, egyéni tárlatokat rendez, csoportos kiállításokon vesz részt. Képei megtalálhatóak magán- és közgyűjteményekben. Budapesten él, két gyermek édesanyja.
A Kertész leszek című kiállítás hangsúlyos motívuma a különféle létsíkok, emberek, állatok és növények közötti kapcsolat. Jelen van a természet közelségének vágya, ahol az emberek szavak nélküli párbeszédbe próbálnak elegyedni állatokkal és növényekkel. De megjelenik egy olyan vágyódás is a természet után, amit annak hiánya vagy pusztulása idéz meg. Az állatalakok, és azok a mozzanatok, amikben a képeken szereplő emberek megjelennek, szimbolikus jelentéssel is bírnak.
A kiállításon mindemellett láthatóak az utóbbi években keletkezett, új, kísérletező technikával készült képek is. A megfestett képekre hímzés kerül, ami mind a vizualitás, mind a mondanivaló új síkját nyitja meg.
Megnyitó: 2019. november 27., szerda − 18.00
A kiállítást megnyitja: dr. Feledy Balázs művészetkritikus, művészeti író
Közreműködik: Molnár Emese, JaMese, énekesnő
A kiállítás díjtalanul megtekinthető: 2020. január 3-ig, hétfőtől szombatig 10.00–18.00 között az I. emeleti galériában.
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.