„Stand strong!- Maradj erős!”

Szponzorált tartalom

NICK VUJICIC a diákoknak és az egyetemistáknak is külön előadást tart Budapesten ez év március 13-án, hétfőn!


 
„A bántalmazás, az erőszak mindig abból ered, hogy valaki azt hiszi, fontosabb a másiknál. Pedig minden ember egyformán értékes és nagyszerű, úgy, ahogy van.”                                                                        

                                                                                                                                      /Nick Vujicic/


2023. március 13-án, hétfőn, délelőtt 11h-tól, Nick Vujicic, a karok és lábak nélkül született motivációs tréner a Nem Adom Fel Alapítvány meghívására, újra Budapesten, a Papp László Sportarénában tart előadást, általános és középiskolás diákok számára. A programra az iskolák tudnak jelentkezni.

Újdonságként ugyanezen a napon, azaz március 13-án, hétfőn, délután 14:30-tól Nick Vujicic az Egyetemistáknak külön tart előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen – Ludovika Arénában. Erre az előadásra csak diák illetve pedagógus igazolvánnyal lehet belépni.

A programra regisztráló egyetemistáknak lehetősége lesz előzetesen, tabuk nélkül megfogalmazott kérdéseket elküldeni az előadó számára, amelyeket Nick a helyszínen megválaszol.  

Bővebb információ: https://nemadomfel.hu/nick-vujicic-egyetemista-eloadas/

Az előadások témája:

  • Hogyan befolyásolhatod sorsod alakulását?
  • Vállalod-e a felelősséget döntéseidért?
  • Mi a motivációd?
  • Hogyan hatsz a környezetedre?


Emellett téma lesz a bullying és cyberbullying, amely nem ismeretlen a mai tinédzserek számára, hiszen csak a magyar tizenévesek 85 százaléka már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást, ami gyakran az online térben is folytatódik a közösségi média felületein.

Nick Vujicic magyarországi tartózkodása idén is több napos. Előadássorozatának első állomásaként, 2023. március 11-én, szombaton, 19h-tól az evangélium örömüzenetét fogja hirdetni szintén a Papp László Arénában. A szombati program főszervezője azEz az a nap!, amely a programot a Nem Adom Fel Alapítvánnyal közösen valósítja meg.

További információ: nemadomfel.hu és ezazanap.hu

Egyenlők vagyunk és szükségünk van egymásra. A világon a problémák ott kezdődnek, hogy valaki azt hiszi, hogy fontosabb a másiknál. Ez a magatartás először otthon jelenik meg, azután az iskolában és beszivárog mindenhová. Remélem, megakadályozhatjuk ennek a terjedését. Bátornak kell lennünk, nem szabad félni a kudarcoktól, mert azokból tanulunk”

Nick Vujcic                                                   

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .