Rákospalotán a Wesselényi utca egyik épületének alapja mellett közvetlen közelében egy robbanótestet találtak.
Reiter Norbert a kerületben lakik mosógép illetve mosogatógép szerelésével, szerízelésével foglalkozik.
Egy ismerősének segített a régi ház alapszigetelésében, mikor a tégla alap mellett az ásás alkalmával egy fura vastárgynak ütközött a kapája.

Szerkesztőségünknek elmondta, hogy nagy szerencséje volt, hiszen nem ásóval és csákánnyal bontotta a földet, ugyanis féltette az amúgy is rozoga alapot. Mindössze egy kapa és egy seprű segítségével „kapirgált” az alap mellett.
Kb. 25-30 cm-es mélységben bukkant rá a fémtárgyra. Mint elmondta, óvatosan körbe tisztogatta, és mikor kiderült hogy nem egy egyszerű valamilyen vasdarab, hanem akár fel nem robbant gránát, vagy akna is lehet, a munkálatokat abbahagyta és hívták a 112-őt.
A rendőrség a területet körbekordonozta. A tűzszerészek mire később Norbert visszament a helyszínre a robbanótestet elvitték megsemmisítésre.






Fotók a helyszínről
- Könyvelés Budapesten – Miért a jó könyvelő a legjobb befektetés?
- Polgármesterünknek sem tetszik minden, amit fent csinálnak
- Forró Tamásra emlékezve – A láthatatlan tévés legendája
- Teljesen leállt a baleseti sebészet a Szent János Kórházban
- Óbudai Világzenei Hét
Budapest 15 – Palotai magazin Újpalota-Rákospalota-Pestújhely
- Könyvelés Budapesten – Miért a jó könyvelő a legjobb befektetés?on 2025.07.02. at 11:14
Megkérdeztük a szakembert – Kovács O. Mónika mérlegképes könyvelő jegyzete Ha megkérdeznénk tíz budapesti vállalkozót, mit gondol a könyvelésről, valószínűleg The post Könyvelés Budapesten – Miért a jó könyvelő a legjobb befektetés? appeared first on Budapest 15 – Palotai magazin .
- Mostantól sehol nem teheted meg ezton 2025.06.26. at 06:58
Az egész országot sújtó kánikula és tartós csapadékhiány miatt 2025. június 25-től hazánk teljes területén tűzgyújtási tilalom lép életbe. Ennek The post Mostantól sehol nem teheted meg ezt appeared first on Budapest 15 – Palotai magazin .
- Szúnyoggyérítési munkák a kerületbenby palotainfo on 2025.06.23. at 11:25
Június 26-án (pótnap 27,28) szúnyoggyérítési munkák lesznek a napnyugta utáni órákban a kerület nagyobb zöldterülettel rendelkező parkjaiban. Érintett terület: Kőrakás The post Szúnyoggyérítési munkák a kerületben appeared first on Budapest 15 – Palotai magazin .
- Gyenesdiás – Most foglald le szállásodat apartmanjainkban!on 2025.06.06. at 17:57
Gyenesdiáson a Hullám Apartman egész évben szeretettel várja vendégeit. Apartman házunk Gyenesdiáson, a Balaton északi partján a 71-es út mellett The post Gyenesdiás – Most foglald le szállásodat apartmanjainkban! appeared first on Budapest 15 – Palotai magazin .
- Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményeon 2025.06.01. at 15:08
Magyarország területére 2025. május 31-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6893 fő lépett be. A beléptetettek The post Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye appeared first on Budapest 15 – Palotai magazin .