Kásler: másfél milliárd forintot kapott a Heim Pál kórház

Másfél milliárd forint értékben bővítette gyógyászati és informatikai eszközeit, több száz új műszerrel gyarapodott a Heim Pál kórház – mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

    Kásler Miklós hangsúlyozta: kulcskérdés Európa legnagyobb gyermekkórházának, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek a fejlesztése.
    A kormány 2010 óta törekszik a magyar emberek, családok, a nemzet jövőjének jobbítására – fogalmazott. Ennek részeként folyamatosan fejlesztik a gyermeksürgősségi ellátórendszert és meghonosítják a gyermeklélektani ellátórendszert. 2017 óta 500 milliárd forintot fordított a kormány a vidéki egészségügy fejlesztésére, az Egészséges Budapest Program pedig a 4 milliós lakosú központi régió járóbetegellátását fejlesztették eddig 54 milliárd forint értékben – ismertette a miniszter.
    Sára Botond, Budapest 6-os számú választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje azt emelte ki, hogy a magyar egészségügy jól teljesített a koronavírus leküzdésében, már az ötödik hullámot is sikerült „térdre kényszeríteni”.


    A kormánypárti politikus kiemelte: a magyar egészségügy képes arra, hogy a magyarok mellett a háború elől menekülőket is ellássa, e téren a Heim Pál kórház „csodálatosan teljesített”.
    Sára Botond beszélt arról is, hogy választókerületébe – Ferencvárosba és Józsefvárosba – 24 milliárd forint kormányzati forrás érkezett, ebből felújítottak szakrendelőt, háziorvosi rendelőket. Emellett mindkét kerületben jelentős eszközbeszerzések történtek. Mindezt a baloldali önkormányzatok vezetése megpróbálja a saját sikerének feltüntetni, holott „semmi közük hozzá”, a kormány adta a forrásokat az ott élők egészségügyi ellátása érdekében – jelentette ki.


    Sára Botond emlékeztetett arra is: a Gyurcsány-Bajnai-korszakban 650 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, elvettek egyhavi bért az egészségügyben dolgozó közalkalmazottaktól, 16 ezer kórházi ágyat számoltak fel, hatezer egészségügyi dolgozót küldtek el, bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, fizetőssé tették volna az egészségügyet és most is erre törekszenek.


    Legfontosabb, hogy „megőrizzük az ország békéjét és biztonságát”, de emellett az egészségügyben is minden eszközzel növelni kell a magyar emberek ellátásbiztonságát, ezen a területen is „előre kell menni, nem hátra” – hangoztatta a kormánypárti politikus.

  Újabb 2.5 millió m3 kristálytiszta víz indult a Velencei-tóba!!! Ez további 11 cm vízszint-növelést jelent

További híreink

Megosztom